Szerkesztő: Leposa Zsóka

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

Oldaldesign és WP téma optimalizálás: Eln Ferenc
elnferenc.com

© Fővárosi Képtár, 2014

 

17 máj Borsos Lőrinc

Csinos kis akvarellek II., 2015
akvarell, papír, 105×148 mm

A huszadik század elementáris tapasztalata volt a második világháború alatti népirtás, melyet a náci Németország és a velük együttműködők – többek között magyar nyilasok – hajtottak végre, s amelynek körülbelül hatmillió európai, zsidó származású ember esett áldozatul. A rá való emlékezés a túlélő és az azt követő generációk identitásának részévé, egyik alappillérévé vált.

Magyarország kormány a 2014-es évet a Holokauszt Emlékévének nyilvánította, a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójára emlékezve számtalan rendezvény, ismeretterjesztő, tudományos és oktatási program járult hozzá a múlt feldolgozásához. Az emlékévhez kapcsolódva, igaz valamivel később, 2016-ban jött létre az első Enyészpontok című kiállítás, amely csak az online térben létezett. Az Enyészpontok Budapest olyan helyszíneit vizsgálta kortárs műalkotásokon keresztül, amelyek 1944–45-ben a nyilas hatalomátvétel és a német megszállás tragikus színtereivé váltak, noha mostanra történetüknek ez a része szinte teljesen feledésbe merült.

A történelem és az emlékezés is helyekhez kötődik. A helyek funkciói átalakulnak, a teret a későbbi generációk birtokba veszik, máshogyan használják, felejtenek, nem emlékeznek. Az elfelejtett történetek felelevenítésével az ismerős helyszínek új tartalmak hordozóivá válnak, múlt és jelen jelentés rétegei egymás mellé kerülnek. Az ismerős dolgok a jelenlévő múlt miatt idegennek, félelmetesnek, ijesztőnek hatnak.

A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményébe került Csinos kis akvarellek II. című grafikai sorozatot Borsos Lőrinc (azaz Borsos János és Lőrinc Lilla) az Enyészpontok kiállításra készítette. A három lapon olyan budapesti épületek láthatók, amelyek máig feldolgozatlan, vagy a széles publikum által kevéssé ismert II. világháborús múlttal rendelkeznek. Az épületeket a mai állapotuknak megfelelően festették meg, vízfestékkel. A stílus Adolf Hitler vízfestményeire emlékeztet. Hitler 1908-ban kezdett el festészettel foglalkozni, amikor 18 évesen Linzből Bécsbe költözött. Szeretett volna festő lenni, a Bécsi Művészeti Akadémiára azonban kétszeri próbálkozás után sem nyert felvételt. Képeslapokat festett, hogy biztosítsa megélhetését. Samuel Morgenstern zsidó kereskedő pártfogolta, és igyekezett értékesíteni műveit, Hitler azonban nem tudott sikeres művészi karriert befutni, 1813-ban Münchenbe költözött. Samuel Morgenstern 1943-ban a zsidóüldözés áldozata lett. Hitler akvarelljeinek a művészi értéke igen alacsony, a legtöbbjükön szerepel a szignója, gyakran A. Hitler formában. Borsos Lőrinc is ezzel az aláírással látta el vízfestmény sorozatát, utalva Hitler művészi ambícióira, fiktív műalkotásokat hozva létre, amelyek, akárcsak Hitler egykori vízfestményei ártalmatlannak tűnő helyszíneket ábrázolnak, naiv stílusban. A művek hátulja szimbolikusan fekete, és rövid informális leírás olvasható rajtuk a helyszínek kérdéses időszakban betöltött szerepéről.

Az Óbudai téglagyár (1032 Budapest, Bécsi út 134–136., ma áruházak állnak azon a területen) a nyilas hatalomátvétel után gyűjtőtáborként funkcionált, a deportálás, illetve a Német Birodalom felé gyalogosan induló halálmenetek egyik utolsó magyarországi állomása volt. Az 1944. tavaszi-nyári deportálások során a magyar hatóságok a gyűjtőtáborokat gyakran téglagyárakban állították fel, lévén ezek nagy területű, jól őrizhető helyek voltak, ahová vasúti sínek vezettek. A gyárak természetesen alkalmatlanok voltak több ezer ember normális elhelyezésére, nem volt elég víz, élelem. A zsidók a szabad ég alatt vagy oldalfal nélküli téglaszárítókban, a koszos földön feküdtek, dolgukat sebtében megásott gödrökbe kellett végezniük a nyilasok szeme láttára. Többeket agyonlőttek, voltak, akik ciánt nyeltek, öngyilkosok lettek.

A Nyilas ház (1146 Budapest, Thököly út 80., ma a Thököly Étterem található itt) volt 1944–1945 fordulóján a Kröszl Vilmos vezette nyilas csoport székháza. A csoport ebben a pártházban és más XIV. kerületi helyszíneken 200-300 embert (nagyrészt zsidókat) gyilkolt meg 1944 októbere és 1945 januárja között. A Kröszl-csoport tagjai a máshol működő nyilas egységekhez hasonlóan bestiális kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták meg áldozataikat. Az elfogott zsidókat kirabolták, levetkőztették, megverték, cigarettával égették, majd meggyilkolták. A nőket gyakran megerőszakolták mielőtt agyonlőtték volna őket. A háború után a zuglói nyilas csoport kilenc tagját elfogták, és 1949-ben kivégezték. A tettesek nagy része azonban elkerülte a felelősségre vonást. Másfél évtized múlva, 1965-ben a Duna-parton sétáló Kröszlt egy volt áldozata felismerte. Az egykori parancsnokot és 18 társát 1967-ben bíróság elé állították. Hármukat (köztük Kröszl Vilmost is) kivégezték, a többiek súlyos börtönbüntetést kaptak. A 2016-ban a Nyilas házon elhelyezett emléktábla Boros Mátyás és Fischer István történetét őrzi. Ők ketten a zsidó foglyok kiszabadítására 1944. december 25-én felderítőként mentek a nyilas pártházba, de a nyilasok megkínozták őket, majd végeztek velük.

A Bíró Dániel Gyógyintézet (1122 Budapest, Városmajor utca 64-66., ma lakóházak állnak a helyén) modern zsidó kórház volt a Városmajor utcában, amelynek dolgozóit és betegeit a nyilasok már 1944. decemberétől folyamatosan zaklatták. 1945. január 14-én délben körülbelül tucatnyi karhatalmista szállta meg az épületet. Egyenként ellenőrizték az alkalmazottak és betegek papírjait. A zsidókat, betegeket és orvosokat agyonlőtték, a mészárlásnak mintegy 160 áldozata volt. Néhányan, akik keresztények voltak, vagy meggyőző hamis papírokkal rendelkeztek, sikerült elbújniuk, túlélték. A nyilasok kifosztották a kórházat. Korabeli tanúvallomások szerint nem sokkal később megjelentek a környékbeli lakosok is, akik szintén raboltak. Néhány nappal később a bűzlő holttestek miatt a gyilkosok visszatértek és felgyújtották ez egész épületet. 2007-ben az azóta felépült tömbházak homlokzatára a kerületi önkormányzat emléktáblát állított az áldozatoknak.

Írta: Zsemberyné Árvai Mária

Forrás: Forrás: Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont (http://konfliktuskutato.hu)

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

#gyarapodunk