Szerkesztő: Leposa Zsóka

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

Oldaldesign és WP téma optimalizálás: Eln Ferenc
elnferenc.com

© Fővárosi Képtár, 2014

 

14 máj Gyarmathy Tihamér (1915–2005)

Növényi élettér, 1967
fa, olaj, 135×68 cm

Gyarmathy Tihamér több nyugat-európai tanulmányút után az 1940-es évek elejétől kezdett nonfiguratív munkákat készíteni. 1947-től vált számára meghatározó elméleti alappá Kállai Ernő művészettörténész, kritikus bioromantikának nevezett eszméje: az absztrakt művészet nem szakad el a valóságtól, a kompozíciók az élővilág működési rendjét követik.

Képünk a művészi pálya fordulópontján készült, amikor az alkotó már kiszabadult bezártságából, s ábrázolása, szemléletmódja a korábbi szervesebb, zoomorf jellegből rácsszerű, mértani formákból álló, optikai keveredésű színmezők felé fordult. Mintha csak Kállai teóriájának állítana emléket: ember és természet közösen komponál, kölcsönösen felülírják egymás formáit. Az egykori használati tárgy részét alkotó homorú falap erezete a kompozíció alapja. A különböző vastagságban felhordott, vibráló hatású erős zöld háttér előtt különböző színű és árnyalatú sávok, négyszögek osztják fel a képteret színmezőkre, amelyekből helyenként kisebb-nagyobb, élénk színű négyszögek világítanak ki. A kompozíció időtlenséget, egyetemes lényegre törő igényt sugall, megelőlegezve Gyarmathy későbbi, kozmikus távlatú, összefoglaló darabjait (A gondolat tere, 1984; Az ember és ami körülveszi [A kozmosz], 1985). Az erezet göcsörtös módosulásai szintén mértani formákká válnak, néhol a festék imitálja a szabályos növényi szállítóedényeket. A zöld és sárga színárnyalatai az egyes faerek járatain lágyan, szinte tapogatózva alakítják ki egy sosem volt, új organizmus alkotórészeit. Így nyer a rég halott fa felülete másodlagos, új életet. A kész mű „in memoriam”-üzenetet hordoz, de azáltal, hogy a létrejött konstrukció nem kísérli meg a fa hordozó eredeti jellegének elfedését, a természeti élet tiszteletére int, s az örök túlélés reményét is közvetíti.

Pilinszky János: Zöld



Elmerűl szemem, arcom, lelkem,
minden élőlény megmerűl
abban a feneketlen zöldben,
ami egy fa kívűl-belűl.

Írta: Köblös Péter

Forrás: A Fővárosi Képtár története 1945–2003
Gyarmathy Tihamér életmű-kiállítása, 1995, katalógus

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

#segitunkazoktatasban