Szerkesztő: Leposa Zsóka

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

Oldaldesign és WP téma optimalizálás: Eln Ferenc
elnferenc.com

© Fővárosi Képtár, 2014

 

14 máj Hermann Joseph Neefe (1790–1854)

A Pesti Német Színház függönyterve: Paris ítélete, 1836
vászon, olaj, 38×47 cm

Parisz királyfi ítélete az ókori görög mondavilág évezredekig feldolgozott története. Peleusz király és Thetisz istennő lakodalmára nem hívták meg Eriszt, a viszály istennőjét, aki bosszúból egy aranyalmát gurított az összegyűlt istenek közé, „A legszebbnek” felirattal. Héra, a családi boldogság, Pallasz Athéné, a bölcsesség, s Aphrodité, a szerelem istennője közül a trójai királyfinak, Parisznak kellett megítélnie, ki kapja az aranyalmát. Parisz a szerelem istennője mellett döntött, ezért elnyerhette a spártai Menelaosz király felesége, Helené szerelmét, ami a trójai háború közvetlen kiváltó oka lett – végső soron tehát Erisz győzött.

A festményen semmit sem érzékelünk a történet baljósságából, az alakok szinte eltörpülnek a tetszetős, eszményített tájban. Sokkal nagyobb léptékre tervezték ugyanis, amelyet különböző szemszögből, sőt különböző magasságból is megfelelően kellett érzékelnie a nézőnek. A színházi előfüggöny, a cortina, amihez a vázlat készült, külön műfajt jelentett mind a színjátszás, mind a festészet történetében. A barokk kor óta egy teljes színteret betöltő függöny fogadta a nézőket az előadás előtt a színházban. A mitológiai téma az allegorikus figurákkal s a „helikoni” vagy „árkádiai” háttérrel a reneszánsz óta hagyomány az európai színpadokon: a színház, akárcsak a múzeum, a „múzsák szentélyének” számított. Eleinte Apollóval és a múzsákkal díszítették az előfüggönyt, később más mitológiai isteneket, hősöket illetve az ókori görög drámairodalom nagy alakjait ábrázolták rajta, a barokkban pedig már a közelebbi múlt olyan drámaírói is feltűntek, mint Shakespeare. Az előfüggöny megfestése megtiszteltetést és nagy szakmai kihívást jelentett a kor festőinek, ezért műfajként jelentős hatást gyakorolt a monumentális festészetre. Egy-egy elkészült előfüggönyt folyamatosan használtak felavatása után, előadásról előadásra, míg a mozgatástól végképp tönkre nem ment – e hatalmas méretű műremekeknek csak vázlatai maradtak az utókorra.

Josef Abel mozgalmas, barokk stílusú, Magyarország istenektől övezett, diadalszekéren vonuló géniuszát ábrázoló előföggönye az 1812-es avatástól 1836-ig volt használatban a pesti Királyi Városi Színházban (Königliche Städtische Theater). Az ekkor megejtett felújításhoz kapcsolódva cserélték le Neefe itáliai mintákat követő, idillikus jelenetére. A neves bécsi színpad- és díszlettervező festőművész ekkor kapott először megrendelést az illusztris teátrumba. Ez volt a város első kőszínháza, korábban a színészvilág csak „Thalia szekerén”: vándorszekereken, ideiglenes kunyhókban húzhatta meg magát országszerte. Az épületet díszes külsőségek között avatták fel a róla elnevezett Színház (később Gizella, ma: Vörösmarty) téren, a mai Vigadó telke mögött. A budai Várszínház megelőzte ugyan időben, de ez volt Magyarországon az első, amelyik kifejezetten színházi célokra épült, ráadásul az akkori Közép-Európa legnagyobb méretű színháza. Története során azonban nem aratott osztatlan lelkesedést, nemcsak az építése körüli huzavona, az osztrák Johann Aman és a magyar Pollack Mihály építészek ellentéte, a környék akkori rendezetlensége vagy a színház szerencsétlennek bizonyult belső elrendezése, rossz színpadi akusztikája miatt, hanem mert nem a magyar nyelvet szolgálta. Ennek azonban inkább gyakorlati oka volt. Igaz ugyan, hogy az abszolutizmus idején, a magyar jakobinus mozgalom leverését követő években a birodalom közös nyelvét, a németet részesítették előnyben, de a korabeli Pest (és Buda) nagy többsége amúgy is német nyelvű volt, itt a magyar csupán a harmadik helyen állt gyakoriságban a XIX. század elején, így csakis a német jöhetett szóba egy pesti színház nyelveként. A magyar nemzeti ébredés idején aztán már az idegen elnyomás jelképét látták benne. Mégis nagyon fontos szerepet játszott művelődéstörténetünkben: megismertette a pesti polgárságot a német és általában az európai kultúrkör színházi műsordarabjaival és irodalmi műfajaival, meghonosította a színházba járás kultúráját mint új közösségi funkciót, mintát adott a hazai, különböző nyelvű színtársulatoknak és mecénásoknak egyaránt, végső soron tehát a reformkori polgárosodás egyik szálláscsinállójává vált. Műsorainak színvonalára sem lehetett panasz: a nyitó előadást a kor  egyik leghíresebb színműírója, August von Kotzebue darabjaival tartották meg, melyekhez a nagy bécsi klasszikus zeneszerző, Beethoven írt zenét, később pedig rendszeresen játszották Goethe, Schiller vagy éppen Shakespeare drámáit. Ebben a korban még nem vált el a prózai és a zenés színházi jelleg, neves énekesek léptek fel itt, előadták többek között Mozart és Rossini operáit. A színháznak e sokrétű kultúraközvetítő szerepe tükröződik kisméretű festményünkön is.

Az első magyar nyelvű állandó színház Kolozsvárott nyílt meg 1821-ben. Ettől fogva, a korszellemhez igazodván magyar nemzetiségű színészek is felléphettek a pesti színházban vendégművészként, közülük a legnagyobb név Déryné Széppataki Rózáé volt. A zeneszerzők közül meghívták Liszt Ferencet hangversenyt adni, s itt kezdte pesti karrierjét másodkarnagyként Erkel Ferenc. A Pesti Magyar Színház 1837-es megnyitásával – a nyitó előadás díszleteinek megtervezésére és kivitelezésére ugyancsak Neefét kérték fel – a hazai színházi élet a magyar nyelvet kezdte előnyben részesíteni. Ettől fogva hívták a korábbi teátrumot megkülönböztetésül Német Színháznak, amely név aztán rajta is maradt. A Pesti Magyar Színház neve 1840-től Nemzeti Színház lett, a német színház jelentősége egyre csökkent. 1847-ben, egy esti előadás után, valószínűleg egy pirotechnikai eszköz helytelen használata miatt a Színház téri óriás épület kigyulladt és szinte porig égett, csak oldalfalai maradtak meg. Ekkor semmisült meg Neefe kész függönyműve is. Az épületet ideiglenesen helyreállították, de a rövidesen kitörő magyar forradalom és szabadságharc lehetetlenné tette újjáépítését, a Buda várát Görgei serege ellen védő Hentzi ágyúzásában pedig annyira megsérült, hogy nem lehetett tovább színházként használni. A szabadságharc után a mai Erzsébet téren, egy ideiglenes faszínházban tudott előadásokat tartani a mindinkább kuriózummá váló pesti német színtársulat, 1869-től pedig húsz éven át a Gyapjú (ma: Báthory) utcai épületben működött, amely végül ugyancsak leégett.

Festményünk alkotója, Hermann Neefe Bonnban született zenész családban, akárcsak Beethoven, és hozzá hasonlóan zenei pályára szánták. Már gyermekkorában hegedűleckéket vett zeneszerző édesapjától, Christian Gottlob Neefétől, aki egyébként éppen Beethoven tanára volt. Tizennégy éves korában Bécsbe költözött, hogy nagybátyjától, aki a Burgtheater operaénekese volt, hangképzésórákat vegyen. Nagybátyja gyakori házvendégeinek egyike, a vésnök és rézmetsző Jakob Schlotterbeck hatására fordult érdeklődése a képzőművészet felé. Ő korrigálta első rajzait és ajánlotta be a bécsi művészeti akadémiára. Az akadémián megismerkedett az olasz származású színházi festővel, Antonio De Plannal, akinek támogatása révén kapta első színházi megrendeléseit díszletfestésre, s ezáltal kötelezte el magát festőként a színház világának. Mannheimben, majd Münchenben végzett munkák után 1830-ban végleg Bécsben telepedett le, de 1836-tól 1841-ig a pesti színházak megrendeléseinek is eleget tett. Magyarországi működése festészetünkben is nyomot hagyott, elsősorban tanítványa, Warschag Jakab révén, s ha hozzászámítjuk az ő tanítványát, Újházy Ferencet, akkor elmondhatjuk, hogy általuk Neefe hatása egészen a XX. század elejéig sugárzott.

Írta: Köblös Péter

Forrás: Sinkó Katalin: Magyarország géniusza és a múzsák temploma. Joseph Abel előfüggönye a Pesti Királyi Városi Színházban, 1812, in: „Ez világ, mint egy kert…” Tanulmányok Galavics Géza tiszteletére, szerk. Bubryák Orsolya, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Gondolat Kiadó, 2010, 507-521. o.
Szerdahelyi Márk: 200 éves lenne a Pesti Német Színház, 2012. február 9., in: Fővárosi Blog, https://fovarosi.blog.hu/2012/02/09/nemetszinhaz_200
Múzsák a Teátrum téren – 200 éve nyílt meg a pesti Német Színház. A Budapesti Történeti Múzeum és az OSZK kiállításának (BTM, Metszettár, 2012. március 21. – szeptember 2.) sajtóanyaga, http://www.oszk.hu/kiallitasok/muzsak-teatrum-200-eve-pesti-nemet-szinhaz

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

#segitunkazoktatasban