Szerkesztő: Leposa Zsóka

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

Oldaldesign és WP téma optimalizálás: Eln Ferenc
elnferenc.com

© Fővárosi Képtár, 2014

 

17 máj Lantos Ferenc

Folyamat, 1973
szerigráfia, papír, 482×420 mm

Lantos Ferenc grafikája Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjtők ajándékaként került a múzeumba. A Szöllősi-Nagy–Nemes-gyűjtemény gazdag képet mutat többek között a nemzetközi és magyar geometrikus absztrakcióról, konstruktív, konkrét művészetről. Nemes Judit művész és gyűjtő, geometrikus kollekciójuk azt a világot képviseli, amelyben ő maga is alkot. Saját munkássága révén művészként közelíthette meg alkotótársait, így a művek közül sok a művészek közötti csere vagy műtermi vásárlás folytán kerülhetett a gyűjteménybe. A művészek kritizálták és ajánlották is egymást, így a magyar geometrikus művészet művelőinek nagy részét is a művészek közötti kapcsolati háló segítségével sikerült megismerniük. Lantos Ferenc az egyik kulcsponti alakja volt a magyar geometrikus absztrakciónak. Festőként, grafikusként, köztéri zománcfrízek alkotójaként, porcelán dísztárgyak tervezőjeként egyaránt ismert, szisztematikusan építkező életművével összhangban végzett művészetpedagógia tevékenysége több egymást követő generáció gondolkodását határozta meg.

Művészeti tanulmányait Pécsett, Martyn Ferencnél kezdte. Martynt tekintette első mesterének, akinek tanítványaként már egész fiatalon megismerkedett a természeti látvány absztrahálásával. Rajztanári diplomát 1952-ben a pécsi pedagógiai főiskolán szerzett, ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában ő indította el a művészeti oktatást, tanítványai közé tartoztak az 1969–70 körül szerveződő újkonstruktivista és konceptualista kör, a részben általa alapított Pécsi Műhely alapításkor még csak harmadik negyedik osztályos gimnazista tagjai, többek között: Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoki Károly, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos és Szíjártó Kálmán.

Lantos munkássága az 1950-es években a „látványfestészetből” indult, az 1960-as évekre jutott el a természet leképezéséből kiinduló absztrakcióig, talált rá saját formavilágára, körökből, körcikkekből és négyzetekből hozott létre variábilis rendszereket. A valóságot geometrikus formákra bontotta, és azokból, azok variálásával építette újjá. Mindezt szekvenciálisan szervezve Lantos egy teljesen új világot teremtett. Az egész világot variációkként látta, ahogy Beke Lászlónak írta 1971-ben válaszul az Elképzelés című felkérésre: „Minden dolog variációiban létezik!” A felfedezés, hogy a látható világ lebontható alapelemeire, és azokból újjáépíthető, szorosan összekapcsolódott a 60-as évek természettudományos eredményeivel (pl. atommagkutatások, algoritmikus gondolkodás.). Vizuális kutatási programját így foglalta össze a 70-es években a Természet-Látás-Alkotás című, festői tudását rendszerező sorozatának első kötetében: „A progresszív variáció fegyelmezett és szükségszerűen fejlődő folyamat. Így az újabb és újabb minőségek sorozata a természettel analóg, következetes, nyitott és fejleszthető rendszert eredményez, amely az egyszerűtől az összetettebb, a felszíntől a mélyebb irányba mutat.”

Lantos Ferenc az egyik főszereplője volt a Különutak. Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció című 2017-ben megrendezett kiállításunknak. Rá is hatással voltak a nemzetközi geometrikus művészet variációs, kombinatorikai, permutációs, szisztematikus, szeriális törekvései. Ahogyan a Különutak kiállítás is rámutatott a variabilitás az 1960-as majd még inkább az 1970-es évektől nemcsak a képzőművészetben domináns, az építészetben is alapvető követelmény, a gondolkodást meghatározó irány volt. Az iparosított építés a méretek szabványosításán és a tipizáláson alapult, a panelépítés és a könnyűszerkezetes építési technológia is előregyártott, sorolható alapelemekre épült, ahol az építész is a kötött geometriai elemek minél kreatívabb variálására, felhasználására törekedett. A rendszerelvűség a lakberendezésben is megjelent a variálható modulokból többféleképpen összeépíthető berendezési tárgyak formájában.

Az 1960-as évektől egyre inkább igény jelentkezett a magyar kultúrpolitika részéről, hogy a művészetet közel hozzák a társadalomhoz, a művész energiáit a társadalom javára hasznosítsa, egyre gyakrabban kerültek közterekre, közösségi terekbe, vagy épületekre díszítésként műalkotások. A társadalmi szerepvállalást segítő egyik gyakorlati megnyilvánulás volt, hogy 1968-tól alkotótelepek jöttek létre, általában egy-egy gyárban néhány hétre kaptak lehetőséget a képzőművészek, hogy megpróbálják megvalósítani elképzeléseiket, az ipari technológiával kísérletezve. 1968 és 1973 között Lantos Ferenc és tanítványainak tervei alapján számos geometrikus, nagyméretű falikép készült a bonyhádi zománcgyárban, sok pécsi középületre került Lantos által tervezett zománc dísz.

1973-as lapja rokon a pécsi középületekre tervezett mozaik díszítések világával. Itt is megfigyelhető analitikus, „közérthető” fogalmazásmódja. Variációs rendszerének alapsémája egy négyzetháló, amelyben körívek és egyenesek hoznak létre ismétlődő, színekkel kitöltött felületfelosztásokat. A színek és ismétlődések által sűrűsödő vagy éppen ritkuló mintázat ritmusa a rendszer dekódolására ösztönöz.

Írta: Zsemberyné Árvai Mária

Forrás: Különutak. Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció (kiáll. kat., BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, 2017.06.01.– 09.17.), szerk.: Branczik Márta, Leposa Zsóka, BTM, Budapest, 2017.
Geometria. Szöllősi-Nagy – Nemes-gyűjtemény, (kiáll. kat., Gyűjtemények, Vizivárosi Galéria, Budapest, 2018), szerk.: Ébli Gábor, Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület, Budapest, 2018.

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

#gyarapodunk