Szerkesztő: Leposa Zsóka

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

Oldaldesign és WP téma optimalizálás: Eln Ferenc
elnferenc.com

© Fővárosi Képtár, 2014

 

14 máj Warschag Jakab (működött 1819–1873 között)

A tékozló. A Kis Piszkos-söröző cégére, 1840-es évek
fa, olaj, 186×70 cm

A Curia utcai Kis Piszkos-söröző alapításának pontos dátumát nem ismerjük, valószínűleg 1880 körülre tehető. Arról, hogy a cégér a sörcsarnokban lógott, a kép eladójának családi emlékezete tudott. (Ők egyébként a képen látható színészt Alexander Girardival azonosították, ám ő jóval később játszotta e darab címszerepét, mint a festmény elkészülte.) Valószínű, hogy egy másik, jóval előbb alapított vendéglátóhelyről került ide, mégpedig a Csiga-vendéglőből, amely már a szabadságharc előtt működött, az egykori Sebestyén téren állt, az 1840-es években az akkori pesti író- és színészvilág egyik központi találkozóhelye volt. Az ő baráti társaságukból, amely Körnek nevezte magát, nőtt ki a későbbi Nemzeti Kör, majd Ellenzéki Kör, nagy hatást gyakorolva Pest társadalmi és politikai életére. A szabadságharc leverése után kevéssé látogatott vendéglő tulajdonosa 1880-tól 1897-ig, a megszűnésig Schwetz Mihály volt, fia, Schwetz István lett a Kis Piszkos gazdája; elképzelhető, hogy Warschag cégérét ő hozatta a Kis Piszkosba.

Warschag Jakab jó nevű, keresett festő volt a maga korában, fő profilja éppen a cégérfestés volt, de portréval és egyházi festészettel is foglalkozott. Mestere a díszletfestő Hermann Neefe (1790-1854). Dekoratív, tetszetős színei, antikizáló hátterei, klasszicista, idealisztikus alakmegjelenítései könnyen megkedveltették. E munkája viszont elmélyült portrétudását illetve a romantika hatását is bizonyítja.

A cégéren Ferdinand Raimund A tékozló (Der Verschwender) című tündérjátékának egy jelenetét látjuk. A művet 1837-ben mutatták be Bécsben, magyar nyelven pedig 1838-ban a Pesti Magyar Színházban. A képen a színműben szereplő koldus tűnik fel, akit a magyar előadásban Udvarhelyi Miklós, a Nemzeti Színház tagja alakított. Feltehetően őt láthatjuk a képen.

Restaurálták a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésének keretében: Fekete Dóra és Mikó Edit, 2016–2017-es tanév.

Írta: Köblös Péter

Forrás: Restaurálási dokumentáció, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

#segitunkazoktatasban