Szerkesztő: Vincze Dóra

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

© Fővárosi Képtár, 2014

 

Farkas István (1887–1944)

Festmények és grafikák

2015. június 18 – szeptember 5.

Kurátor: Simon Magdolna

S. Nagy Katalin

Kedves Megjelentek!

Farkas István, a két háború közötti modern európai festészet kiemelkedő jelentőségű, egyéni hangvételű festőművésze számottevő grafikus is volt. Tizenhárom éves korától ötvenhét éves koráig, haláláig folyamatosan rajzolt, akvarellezett, jegyzetelt, vázlatokat és különféle műfajú és témájú grafikákat készített. Ezek a munkái még ritkábban szerepelnek kiállításokon, mint festményei. Életmű kiállítása 2002-ben volt Rómában a Vittorio Emanuelében (ehhez olaszra fordították a róla szóló nagymonográfia második kiadását) és tíz évvel ezelőtt, 2005-ben a Budapesti Történeti Múzeumban, a Várban. Igényes kivitelű katalógus is készült.

Grafikáiból a legátfogóbb kiállítás 1994-ben a Kecskeméti Képtárban volt Simon Magdolna rendezésében, aki ennek a mostani kiállításnak is a rendezője. 2006-ban Szigligeten a Farkas István Emlékházban voltak rajzai egész nyáron láthatók – az egykori Farkas Villában és ugyanabban az évben Rómában, az Accademia D’ Ungheriában. 2009-ben újra a Kecskeméti Képtárban, a Cifra Palotában, ahol a Farkas István – Glücks Ferenc hagyatékot őrzik. 1983 óta Gyergyádesz László rendezett grafikai kiállítást, és a 2B Galériában Böröcz László a művészcsaládokat bemutató sorozatában. 2012 végén az 1991 óta működő Revita Reumatológia Rendelőben volt egy kalandos úton előkerült Farkas-mappa bemutatója: Farkas István leginkább 1906 és 1909 között a nagybányai művésztelepen készült rajzaiból Beszélő testek – tisztelgés Farkas István művészete előtt címmel. Rövidesen megjelenik a katalógus dr. Cseuz Regina főorvos asszony, műgyűjtő kiadásában.
A jelen kiállítás a fentiek miatt is fontos. Hasonló, az egész grafikai életművet bemutató, gondos, szakavatott válogatás még nem volt látható Budapesten, így végre a fővárosi közönség is megismerheti Farkas Istvánt, a grafikust.

A korai rajzok közül kettő látható ezen a kiállításon. Farkas szorgalmasan és sokat rajzolt a nagybányai művésztelepen, mint ahogy a későbbiekben is élete különböző korszakaiban, különféle helyszíneken. Egyrészt tanulmányok, jegyzetek, naplótöredékek, dokumentumok, másrészt igényes, önálló alkotások. Már akkor, a felkészülési idején, 19 és 22 éves kora között képes érzékeltetni az emberi bőrfelszín elevenségét vagy fáradtságát, feszességét, izmosságát vagy petyhüdtségét, renyheségét, fiatalságát vagy öregségét. Rajzainak többsége – mint később is – határozott kontúrvonalú; erőteljesek, lendületesek azok a tónus-, folt- és vonalértékek, modulációk, amelyek kezdéskor is és az 1920–1924 között Budapesten és Dalmáciában készült szénrajzokat jellemzik, és megőrződnek az 1930–1934 között születő ún. nagy festmények időszakában született, hullám-, tenger-, fa- vagy erdőrajzokon is. A különféle vastagságú és árnyalatú vonalkázásokban az az erőteljes, akaratos, határozott, tudatos alkat nyilvánul meg, mint a rendkívüli Farkas festményeken. Nagyon hasonlók a kézjegyek, a kézmozgatások a grafikus Farkasnál és a festő Farkasnál.

1911 végén Farkas Párizsba költözik megtanulni a kortárs avantgárdok formanyelvét. A Montparnasse-on Rilke a műteremszomszédja. Farkas kubista rajzokat készít. Aztán közbejön a háború. Kénytelen hazajönni. Végigrajzolja a szerbiai, boszniai, koszovói hadszíntereket. 1916-ban tollal, ceruzával naplóban rögzíti tapasztalatait. Vázlatfüzeteiben közkatonák, tisztek, pópák és a személytelen, kiszolgáltatott tömeg. Védekezik és távolít. Itt jelennek meg a tekintet, majd a szem és a száj nélküli arcok. Fájdalmas ellentétként ez ember iránt közömbös, ám vonzó tájba helyezi el harcra várakozó katonáit. Az alatt a fronton töltött hosszú öt év alatt tanulja meg a halálközeli létezés dramaturgiáját. 1918-ban egy év olasz hadifogság: ember-massza jelenetek, kivehetetlen arcok, kantin-rajzok, a kiszolgáltatott, megalázott emberlét rögzítése a papíron grafikai eszközökkel.
Az 1921 és 1923 közötti dalmáciai szénrajzsorozatán csavargók, elesettek, tébláboló szegényemberek. A budapesti szénrajz kávéházi, kertvendéglői jelenetekben pedig polgárok, mintegy előképei az 1930 utáni nagy festményeken látható főszereplőinek, egy eltűnő életforma megtestesítőinek. Közben folyamatosan aktrajzokat is készít modell után.

1924-ben megnősül és feleségével, Kohner Ida festőművésszel Párizsba költözik. Rajzok Toledóban, Barbizonban, Bretagne-ban, a dél-franciaországi tengerparton és Párizsban. Tengersorozat, hullámok, mosónők, erdők, páfrányok, valamire várakozók. Farkas az École de Paris méltó festőjévé érik. Sikerek. Kiállítások Párizsban, Belgiumban, Németországban, Amerikában. Matisse-szal közös galériások. Megrendelések, műgyűjtők, francia építészek és amerikaiak. Meglepően sok elemző írás munkásságáról a francia és a belga művészeti folyóiratokban. Barátságok francia költőkkel, kritikusokkal. 1928-ban megjelenik André Salmon verseivel (Salmon első könyvét Modiglianiról írta) tíz festményének sablonnal készített reprodukcióval a Correspondences mappa. A mappa jellegzetesen a francia kultúra jegyeit viseli magán, távol Közép-Európától. Farkas temperával korrigálja valamennyi példányt. Egyébként is maga készíti festékeit patyolat tiszta műtermében. Az Önarckép-grafikákon – amelyek mindig balra, a múltba forduló profilok – csukott szemekkel rajzolja önmagát. Valami nem stimmel. Pedig látszólag minden rendben: három gyereke születik, elfogadják, elismerik, az időtájban készült festményein, csendéletein, a mappához készült litográfiáin, rajzain még nem idegenedett el környezetétől. Sőt! Mondhatni nagyon is esztétikusak, szépek, franciásan elegánsak, érzékenyek a munkái.
Aztán 1929/1930 fordulóján megrajzolja az Asszonyokat (Beszélgetők címmel is ismert). Két öregasszony, szorongás, riadalom. Nem tudom, hogy mi történt. Nem sikerült elfogadható magyarázatot találni a döbbenetes fordulatra. „Barbár erők feszülnek körülöttünk a sötétben” – írja 1930 márciusában Babits Mihály a Nyugatban. Megjelenik Thomas Mann Márió és a varázslója. A nácik százhét helyet nyernek a Reichstagban.

Farkas István 1930 és 1934 között festi meg azokat a képeket, amitől azzá válik, akire gondolunk neve hallatán. Mivel nem a festményeit nézzük most, csak kilenc festményét emelem ki abból a vészterhes, pokoljáró négy évből, azokat, amelyeket szerintem nemcsak a magyar, hanem az európai művészetben is kiemelkedő hely illeti meg: Babonás délután, A szirakuzai bolond, Lakatlan város, Fekete nők, Kesztyűs nő, Vörös asztal, Fiatal részeg költős és az anyja, Sétány, Végzet. Ezek a képcímek Farkas Istvántól erednek, egy megmaradt, általa írt képjegyzék alapján. Ha itt lennének a festmények, most azt kérném, hogy nézzük meg együtt és hasonlítsuk össze az 1928-ban festett Vizek mélyént és az 1930-as A hullámot. Mind a kettőn a tenger. Az előzőn bűvölő, rejtélyes kékek, beeső fény, tobzódó víz alatti élet, záróképe az École de Paris képeknek, nagyon szép, de már megjelenik valami bizonytalanság. Mi történt két év alatt? Az 1930-ban festett A hullámon az előtérben kihalt, sivatagos sárgás-szürkés-drapp, piciny staffázsfigura emberek és a tenger súlyos zöld-fekete tömege, fenyegető magas hullámok, amelyek görgetik a telehold gömbjét. Kísérteties.
Drámai feszültség az 1930–1934 közötti műveken. Nyomasztó színek, meghatározhatatlan tárgyak, formák, testetlen, anyagtalan figurák. A Farkas-színpad szereplői hol megfoghatatlan, elsikló lények, szellemalakok, hol vaskosan kihívó, fenyegető, veszélyt, végzetet hordozó, taszító lények. Farkas egzisztencialista festővé válik – megőrizve a realitást, az expresszív és szürreális elemeket is. Farkas irracionális festővé válik, abszurddá, miközben sosem hagyja el a látványt, röghöz kötöttségünket.

Aztán megint sorsfordulat. Apja meghal 1932-ben, Farkas Ernst Múzeum-beli bemutatkozása előtt. Át kell vennie a Singer és Wolfner Kiadót, megint otthagyni Párizst (1939-ig ugyan fenntartja ottani műtermét). Biztos, hogy ezt kellett tennie? Nem tudom. Négy gyereket kell eltartania. Vagy bizonyítani akar? Még mindig az apjának? Sikeres könyvkiadó lesz, sok remek ötlettel. De évekig alig fest, holott a kiadó Andrássy úti épületében megteremti ehhez a feltételeket. Főleg rajzol és akvarellezik. Itthon is egyre többen és többet írnak róla, könyveket is (Nyilas Kolb Jenő). Rendszeresen kiállít. Azt írja róla Kassák Lajos 1942-ben: „Farkas nem furcsasággyűjtő, de minden egyénien különössé válik a keze alatt”. Sok hibát követ el: munkákkal látja el a kortárs képzőművészeket és vásárol tőlük. Közülük sokan válnak Júdássá, az ötvenes évek elejétől nekik köszönhető, hogy Farkast hosszú időre kifelejtik a magyar művészettörténetből.
Szigligeten megépítteti a Farkas-villát, megpróbál visszavonulni, újra sok vázlatot, tanulmányrajzot készít a tájról, családtagjairól, általa beállított műtermi csendéletekről, virágokról. Néhány fontos festmény is készül. És 1941-ben még egyszer felfénylik a festészete, mint azt a Történt valami és a Kompozíció bizonyítja. A visszafogott színmennyiség elbizonytalanítja a formákat, szinte semmi nem plasztikus. Egy új korszak kezdete lehetne, megint valami nagyon más. De nincs tovább.
Elmehetne Angliába, de nem megy el.
Gonoszság, rosszindulat, irigység: neve kézzel írva felkerül egy újságíró listára. Kecskemétről a vagonból dobja ki utolsó üzenetét: „ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, nem érdemes élni”. Auschwitzban szemtanúk szerint önként áll a gázba menők közé. Ötvenhét éves.
Ma ünnepeljük a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapját. Ez a kiállítás méltó megemlékezés. Köszönet érte a Kiscelli Múzeumnak, Simon Magdolnának, Farkas István Rómában élő 89 éves fiának, Farkas Károlynak.

És még: amikor újra és újra kézbe veszem a 22 évvel ezelőtti nagy monográfiát vagy az interneten nézem a Farkas István-képeket, újra és újra megdöbbenek azon, hogy Farkas István mennyire jelentős művész tisztán szakmai adottságai, képi nyelvi készségei, tudása és szokatlan képi világa miatt, s hogy mennyire beágyazódott a saját korába, kor-érzékeny (van ilyen kifejezés?), hogy mennyi rétege van festményeinek, mi minden fejthető fel belőlük. Azt remélem, korrekt könyveket, tanulmányokat írtam róla, nagyságát, bonyolult rétegzettségét láttatóan rendeztem kiállításait. De ma már összetettebb, érettebb és talán bölcsebb könyvet írnék róla. Ezt azért hangsúlyozom, mert abban reménykedek, hogy még az én hátralévő éveimben lesz új monográfiát író, aki feltárja Farkas és a kortárs francia, belga festők kapcsolatrendszerét, talán kideríti, mi történhetett Farkassal, Farkasban 1929-ben, 1930-ban Párizsban. Talán még segíteni is tudnék.
Köszönöm, hogy itt vannak. A kiállítást megnyitom.

Share on Pinterest
There are no images.