A 19. század legmegbecsültebb festőművészének ma inkább falképeit (Vigadó, Nemzeti Múzeum, Keleti pályaudvar, Operaház, Szent István Bazilika, Országház), valamint portréit és aktjait tartjuk számon.

Lotz Károly pályája kezdetétől állított ki tájképeket az osztrák és a magyar fővárosban egyaránt, azonban rendszeres megbízatásai sokszor háttérbe szorították festészetének e lírai vonulatát. Az 1870-es évektől gyakran megfordult Káposztásmegyeren, régi barátja és festőtársa, Jakobey Károly villájában. Kirándulásokat tett a környékbeli Rákospalota, Fót és Alag tájaira. A még szabályozatlan Rákos- és Szilas-patak több akvarell- és olajkép megfestésére indította a művészt.

Képünk ennek a műcsoportnak jelentős darabja. Az idilli zsáner abban akkor készült, amikor a fővárosi művészek felfedezték a nagyváros „érintetlen”, „természetes” környékét. A festményen látható táj mára a felismerhetetlenségig megváltozott, beépült. Feltehetően a mai XV. kerületi Régi Fóti úton, a Szilas-patak fölött átívelő hidat és környezetét látjuk.

Lotz Károly érett tájfestészete több forrásból eredeztethető, így régebbi mesterek, köztük Rubens tájképeiből, de sokkal inkább hatott rá a Párizs környéki Barbizonban megtelepedő, iskolateremtő művészeti csoportosulás, amely az akadémizmustól elhatárolódva a természet közvetlen tanulmányozását, realista ábrázolását tűzte ki célul. Alkotása mégsem csupán a magyar romantikus tájképfestészet szép példája. A későbbi nagybányai és alföldi művésztelepek alkotói is elődjüket tisztelhették benne.

Írta: Köblös Péter

Forrás: Rátonyi Gábor Tamás: Festett város – Lotz Károly: A rákospalotai híd, 2014, Budapest, XV. kerületi blog
https://bpxv.blog.hu/2014/10/18/festett_varos_lotz_karoly_a_rakospalotai_hid

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence