LÁDIKA LÁNCHÍDDAL
Ha régi édességcsomagolás vagy cukorkásdoboz jut eszünkbe a virágdíszes, dekoratív szegély láttán, nem járunk messze a valóságtól. A lekerekített sarkú bádoglemez, amelyre az olajfestmény készült, ékszeres vagy pénzes ládika része lehetett.
A festményen a Lánchíd idealizált, a mostanihoz csak részben hasonlító képe jelenik meg járókelőkkel, de a ma ismert, oroszlános hídfőkkel. Mögötte, a budai oldalon a Vár részlete látható lényegre törő, kissé sematikus megformálással, jóval a Hauszmann-féle átépítés előtt, reformkori állapotában. A reformkorba utalja a nézőt a vad, zölden burjánzó előtér is, a majdani Rakpiac, a mai Széchenyi István tér helyén, amelynek kiépítését csak a szabadságharc után kezdték meg. Az egész ábrázolás Rudolf Alt és Franz Xaver Sandmann színezett litográfiáját követi 1846-ból, amikor a teljes Lánchíd látványa még csak vágykép volt, de olyan vágykép, amelynek beteljesülésében már szilárdan hittek az új, nemzeti eszmékkel eltelve. Az ismeretlen festő többé-kevésbé hűen átveszi a népszerű, Bécsben sokszorosított kőnyomat kompozícióját. Még a pesti parton horgonyzó tehercsónak és halászbárka sem hiányzik az átdolgozásból, sőt az eredeti cím is feltűnik alul, talán a jellemzően német anyanyelvű korabeli pesti felhasználó figyelmébe ajánlva: Die Kettenbrücke u. ein Theil der Festung, magyarul: A Lánchíd és a Várnak egy része.
A reformkor optimizmusának közepette a szépülő magyar fővárosnak nemcsak megvalósult, hanem épülőfélben lévő nevezetességei is tömegesen forgalmazott iparművészeti tárgyak ábráin kezdtek feltűnni, fennen hirdetve: hamarosan Pest-Buda is rendelkezik mindazzal, amivel Bécs és a többi európai kultúrközpont dicsekedhet. Ezt a fémlapot viszont az ismeretlen kivitelező művészi igényességével egyedi műalkotássá avatta, amely még kopottságában, töredékességében is az egykori pesti polgár emelkedő ízlését tükrözi.