exkurzus Kiscelli Múzeum (körbejárás)

2021. június 1. – 2021. augusztus 1. | Kiscelli Múzeum | Oratórium

A BTM Kiscelli Múzeum és a tranzit.hu együttműködése

exkurzus Kiscelli Múzeum (körbejárás)

Koncepció: Perényi Roland, Róka Enikő
Szövegek: B. Nagy Anikó, Oth Viktória, Perényi Roland, Róka Enikő
Fotó: Villányi Csaba, Salát Zalán Péter
Installáció: Kaszás Tamás
Grafika: Bogyó Virág
Kiállítás-szervezés, kommunikáció: Vincze Dóra

A tranzit.hu Rendszerváltások programsorozata előadások, kiállítások, kutatási bemutatók, tematikus folyóiratszámok formájában vizsgálja azt, hogy politikai fordulatok milyen valós és/vagy szimbolikus változásokat hoznak egy adott korszakban; miként élhetnek tovább ideológiák, hatalmi struktúrák, jelképek és történetek a felszín alatt, hogy aztán egy másik rendszerben újraértelmezve meghatározó narratívaként kerüljenek elő. A projekt számára készített vagy adaptált esettanulmányok az elmúlt száz év politikai, társadalmi és kulturális eseményeinek változó, gyakran különböző ideológiák által kisajátított és ellentmondásokkal terhelt használatait és felhasználásait, értékeléseit mutatják be.

A Metszettár
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

Az egykori Metszettár a Budapesti Történeti Múzeumban, háttérben a létrával és a híddal. Bakos Ágnes felvétele a 2016-os költözés előtt készült.

A Metszettár

A Budavári Palota középkori maradványok fölé emelt, Ybl Miklós, majd Hauszmann Alajos tervei alapján 1905-ben átadott déli szárnyának belső terei a második világháború során megsemmisültek, a födémek összeroppantak, a homlokzatok évekig támasz nélkül meredtek az égre. A rekonstrukció első ütemében, 1962 és 1968 között helyreállított épületrészbe a Budapesti Történeti Múzeum költözött. A két irányból – a Szarvas tér és az Oroszlános udvar felől – is megközelíthető intézmény belső elrendezését Németh István belsőépítész (1923 – 2007) a múzeum vezetésével, elsősorban Bertalan Vilmos kiscelli múzeumi igazgatóval való konzultációk nyomán alakította ki. A mintegy tízezer lapot őrző Metszetgyűjtemény, előterében egy kamara kiállítóteremmel az előcsarnok fölé, az első emeletre került. Az egyszerre műtárgyraktárként, muzeológusi irodaként és kutatószolgálati fogadótérként szolgáló helyiség az akkori tűzrendészeti előírásoknak megfelelően két kijárattal ellátva, mahagóni furnérral borított kétszintes grafikai tárolórendszerrel, a BTM belső tereihez igazodó anyagokból, a korszak legjobb hazai színvonalán épült meg. A berendezési tárgyak – íróasztalok, írógépasztalok, kutatóasztalok, világítótestek – követték az átfogó építészeti programot, amelyért a tervezőt 1968-ban Munkácsy Mihály díjjal jutalmazták. A bútorok java később az elhanyagolás, majd többszörös selejtezési hullám áldozatául esett.

A nagy nemzetközi kereskedelmi kiállítások világából érkező, az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának éttermét is tervező Németh István számára nem volt idegen a múzeumi terület, mert az 1960-as évektől főleg a kulturális szférákban vállalt feladatokat. A metszettári enteriőr letisztult formanyelve, elegáns tér- és felületkezelése a korszak európai kitekintésű vonulatát képviselte. Ablakai egyfelől az Oroszlános udvarra, másfelől a Tabánra nyíltak.

Ám a tervező talán nem ismerte igazán a grafikai gyűjtemények mindennapos műveleti köreit és a tárolódobozok mozgatásának logisztikáját, ezért a terem egész hosszában sínpáron csúsztatható, a raktárrendszer felső szintjének elérésére szánt, rendkívül látványos létrás hidat a muzeológusok később sohasem használták, mert működtetése legalább két megtermett embert kívánt.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében épül újra az 1902-ben neoromán stílusban berendezett Szent István terem, ezért az 1960-as években ebben a szárnyban létrehozott muzeológiai egységeknek, így a Metszettárnak is 2016-ban költözniük kellett. A berendezésre lebontás várt. A gyűjtemény, az átmenthető tárlókkal és néhány megóvott bútorral, új helyén tovább gyűrűző elhelyezési gondokat okozva, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gondozásába került. A szekrények, immár emeleti szekció nélkül, más építészeti kontextusban szolgálnak tovább.

A festményraktár
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A festményraktár

A festményraktár, ha sorra vesszük a benne őrzött tárgyakat, magán viseli a fővárosi képzőművészeti gyűjtemény, a várostörténeti gyűjtés, és a Kiscelli Múzeum történetének a nyomait.

A Képzőművészeti gyűjtemény ebben a formájában 1974-ben jött létre önálló szervezeti egységként a Budapesti Történeti Múzeumon belül. Műtárgyai az újkori osztály várostörténeti grafikai és festményanyagából, valamint az 1959–60-tól újraindított, úgynevezett „autonóm” képzőművészeti gyűjtemény alkotásaiból álltak össze. A földszinti festményraktárban elsősorban nagyméretű alkotásokat őrzünk, amelyek csak itt férnek el. Több közülük vakkeretre sincs feszítve, ezeket összetekerve tároljuk, s tudományos feldolgozásuk is várat még magára. A Grafikai és a Várostörténeti gyűjtemény néhány darabja is itt kapott helyet, hasonló okból. A sínen guruló festménytároló rácsokat a Kiscelli Múzeum 1983-as felújításakor készíttették, mára egy részük mozdíthatatlanná vált. A raktár túlzsúfolt, a szűk térben a képeket alig lehet kiemelni. A legbelső sarokba olyan műtárgyak is kerültek, amelyeket több mint negyven éve állagvédelmi okokból enyves japánpapírral fedtek le, hogy az olajfesték ne peregjen le a felületükről. Várják, hogy valamikor szakrestaurátor kezébe kerüljenek, s néhány szerencsésebb darabbal az utóbbi években ez meg is történt. Így hamarosan bemutatjuk az egykor a bécsi Magyar Udvari Kancellária tanácstermét díszítő Habsburg portrégaléria nemrég azonosított darabjait.

Külső szoborraktár
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A külső szoborraktár 1963 augusztusában, a fotó az Esti Hírlap számára készült. A képsorozat egy másik verziója a következő szöveggel jelent meg: „Budapest városrendezése során sok régi műemléket, épületet bontanak le. A Kiscelli Múzeumban külön termeket építettek a bontások során elvitt szobroknak. Itt őrzik az épületes templomdíszeket is. Képünkön: az óbudai városrendezés alkalmából lebontott szobor és oszlop látható.”
(MTI Foto — Friedmann Endre)

Külső szoborraktár

Egy múzeum tevékenységének a gyűjteményében található tárgyak, dokumentumok bemutatásán és tudományos feldolgozásán kívül – a külső szemlélő számára láthatatlan, ám – alapvető feladata az, hogy kellő feltételeket biztosítson az általa őrzött anyagok raktározásához.

A raktározási és kiállítási lehetőségek kérdése a gyűjtemény folyamatos gyarapodásával újra és újra fókuszba kerül, főleg olyan múzeumi épületek esetében, melyek eredetileg nem muzeális intézményként működtek, hanem más funkciót töltöttek be. Akárcsak a Kiscelli Múzeum épülete, amely korábban kolostor, laktanya, illetve katonai ruhatár volt, valamint hadikórházat és szükséglakásokat is alakítottak ki benne. A múzeum lehetőségei tehát ilyen szempontból korlátozottak, egyszerre kell megoldania gyűjteményeinek szakmai szempontok szerint történő bemutatását és szakszerű raktározását, így csupán az aktuálisan kiállított gyűjteményi tárgyak kerülnek bemutatásra, a gyűjtemények java azonban rejtve marad.

Budapest háború utáni városrendezése következtében számos régi műemléket, épületet bontottak le, melyeknek darabjait a fővárosi vonatkozású gyűjtőkörrel rendelkező Kiscelli Múzeumba szállítottak megőrzésre. 1960-ban a múzeum szobrászati gyűjteményének rendezésére tervet dolgoztak ki, melynek célja a múzeum udvarán és folyosóin lévő szobrok anyagmegóvása és egy 330 m2 alapterületű, újonnan kialakított raktárhelyiségben való elhelyezése volt. A rendezési munkálatok részét képezte egy nagyszabású restaurálási folyamat is. A kiscelli kastély melléképületeinek egyikében,
az egykori istálló épületében 1960 őszén nyitották meg a 18. és 19. századi, lebontott közéri bronz- és kőszobrokat, épületdíszeket bemutatató Szobormúzeumot, amely a közönség számára nyitott látványraktárként funkcionált, így a kiállítási és raktározási feladatok egyszerre valósulhattak meg. Az épületrész azonban a 70-es és 80-as évek folyamán fokozatosan elveszítette kiállítótér jellegét, ugyanis az egyre bővülő gyűjtemény, a leletmentések során bekerülő anyagok raktározási nehézségeinek megoldása felülírta a nyitott bemutatótér elképzelését, így az újonnan beérkező nagyméretű alkotások raktárhelyévé vált. A raktárba később már nem csak a Budapest területéről származó szobortöredékek, hanem több, 1945 utáni köztérre készült műalkotás, illetve azok gipszmintái is bekerültek.

Az egykor itt bemutatott, majd raktározott, illetve az évek során a múzeum gyűjteményébe került, javarészt barokk és klasszicista stílusjegeket hordozó nagyméretű szobrok, épülettöredékek ma – a köztéri művek kismintái és a 20–21. századi szobrászati alkotások mellett – a Fővárosi Képtár Szoborgyűjteményének jelentős részét képezik. A raktár jelenlegi állapota a 2015-ben véghezvitt raktárrendezési projektnek köszönhető, amely ugyan komoly előrelépést jelentett a művek szakszerű rendszerezésének és állagmegóvásának tekintetében, azonban az alapvető infrastrukturális hiányosságok megoldása továbbra is megkerülhetetlen kérdés maradt.

Raktárfogság
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A Kondor-terem 2016 januárjában. Villányi Csaba és Salát Zalán Péter felvétele az állandó kiállítás lebontása előtt készült.

Raktárfogság

A felvétel a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár állandó kiállításának utolsó – többek között Jovánovics György, Altorjay Sándor alkotásait és Kondor Béla A Szentek bevonulása a városba című késői fő művét bemutató – termében készült. Annak, hogy a képen ezek közül épp egyik sem látszik, az az oka, hogy amikor a Budavári Palotából a Nemzeti Hauszmann Program keretében újra épülő Szent István teremnek helyet adva 2016-ban a kiscelli épületbe került a Metszettár mintegy tízezer lapot számláló gyűjteménye, a látogatható kiállítások rovására – mintegy dominóhatásként –, további műtárgyraktárak is költözni kényszerültek. Akkor úgy tűnt, legfeljebb fél évre zárnak be a második világháború utáni művészeti folyamatok bemutatásának szentelt teremsorok és folyosó szakaszok, ám ezek lassan ötödik éve közönség elől elzárt raktárként működnek. Állandó kiállításunk 1945 után megszakad, beletorkollik egy csukott, láthatóan épületidegen ajtóba, amely mögött, az egykori kiállítási terek helyén a gyűjteményeink színe-java becsomagolva várakozik.

A fénykép homlokterében, az átmeneti állványzaton Fehér László (1953 –) Aluljáró I. című, 1975-ös akrilfestménye függ, melynek valamivel későbbi párdarabja, az Aluljáró II. a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. A nálunk lévő kép nem pusztán Fehér László pályájának egyik korai remeke, amelyért a művészt keletkezésének idején, friss diplomásként komoly retorziók érték, hanem az 1970-es években pályára lépett neoavantgárd nemzedék nyomasztó életérzéseit megjelenítő kulcsmű.

Az aluljáró sötét mélyéről a fény felé lépcsőző embereket egy meggyűrt, megszaggatott felület rácsozatán keresztül láttató alkotás az évek óta tartó kiscelli raktárfogság optikájából felvett fotón saját konkrét utalásrendszerén túli, mindent beborító reményvesztettséget áraszt.

A kandalló
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A Kiscelli Múzeum folyosóján álló, beládázott műtárgyak, feltehetően 1944-ben. BTM Kiscelli Múzeum, Fényképtár, a Budapesti városképek III. elnevezésű albumból

A kandalló

Miután a bécsi lakberendező, Schmidt Miksa 1911-ben megvásárolta a kiscelli dombon álló egykori kolostorépületet, saját ízlése szerint kastéllyá alakította azt. Ennek egyik megmaradt jele ez a kandalló, amelyik az épület nyugati szárnyának földszintjén áll. A hosszú folyosó eredetileg a Schmidt-kastély egyik legreprezentatívabb közlekedőtere volt, a múzeumi raktárigények miatt viszont a folyosó ezen végét leválasztották. A közlekedő nagyobbik részén ma a múzeumi könyvtár raktára található – innen nyílik maga a könyvtár is –, a kandallóval végződő szakasz pedig a Fővárosi Képtár raktárhelységének „előszobája”. Egy 1944-ben készült fotóalbumból előkerült kép tanúsága szerint a földszinti teret – ekkor még a folyosó kandallós vége nem volt leválasztva – már műtárgyak tárolására használták.

A fotó jól illusztrálja a múzeum rendkívül sokszínű, összetett műtárgyállományát és egyúttal az épülettel való szoros kölcsönhatását. A kortárs művészeti alkotások és installációk – például az osztrák művész, Josef Bernhardt madáretetői vagy Kicsiny Balázs 23 tengerész című alkotásának matrózfigurái – mellett jól megfér a műkőből készült antik kandalló-másolat előtt-alatt tárolt Kossuth-mellszobor – Alexy Károly szobrász műve – vagy az egykor a Gizella (ma Vörösmarty) téren álló Pesti Német Színház maszkos oszlopfői. A eredetileg keretraktárként használt tér ezen funkciójára utalnak a kandalló égésterében diszkréten megbúvó képkeretek.

A Textilgyűjtemény
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A Textilgyűjtemény

A Textilgyűjtemény egyike azon kevés várostörténeti gyűjteményeknek, amelyek külön raktárhelyiséget foglalnak el, és amelyben a tárgyak egyúttal a mai raktározási sztenderdek szerint is korszerű, fémszerkezetű állványokon és – részben görgős – zárt szekrényekben vannak elhelyezve. Ugyanakkor azonban a folyamatos gyarapodás révén a gyűjtemény lassan kinövi a rendelkezésre álló helyet.

A Textilgyűjtemény több mint 3000, elsősorban a 19–20. századból származó viseletet, divatkelléket és lakástextíliát őriz. A legrégebbi tárgyunk egy 18. század utolsó harmadából származó vállfűző, amely egykor magyar női nemesi viselet része volt. A legújabb darabok az évek óta zajló kortárs gyűjteménygyarapítás során főleg budapesti divattervezők kollekcióiból kerülnek ki, de folyamatosan gyűjtünk értékes vagy jellemző, egykor divatos darabokat magánszemélyektől is.

Értékes gyűjtemény-együttest képeznek Blaha Lujza jelmezei, a Lyka Lepora család biedermeier öltözetei és kiegészítői, az 1930-as évek magyaros ruhamozgalmának vezéralakja, Tüdős Klára által tervezett öltözetek. Szintén gazdag a gyűjtemény a 19-20. század fordulójáról származó szecessziós öltözékekben, húszas évekbeli gyöngyös táncruhákban és gyermekruhákban. Ugyanakkor nem csak viseleteket, hanem az életmódot tükröző lakástextileket is tartalmaz a gyűjtemény: megtalálhatók benne ágy- és asztalneműk, gyermekkelengyék, takarók, falitextilek és szőnyegek is.

A muzeológiai szempontok és módszerek változásának egyik jele, hogy az elmúlt évtizedekben a gyűjtemény kurátorai különös hangsúlyt fektettek a Budapesthez köthető, 1945 utáni műtárgycsoportok, és még inkább kortárs textilek gyűjtésére. Így a mindennapok tömegkonfekciójától (például a Május 1. Elegant Ruhagyár vagy a Vörös Október Ruhagyár kabátjai) az egyedi kisipari technológiával készült műtárgyakon át egészen a szocialista időszak kiemelkedő ruhatervezőinek (többek között Ökrös Zsuzsa, Mészáros Éva) hagyatékáig őrzünk alkotásokat. Az utóbbi években Budapestet ábrázoló, abból inspirálódó, illetve a főváros élénk divatéletének eseményeihez kapcsolódó ruhákat is gyűjtöttünk kortárs tervezőktől.

A kolostorkapu mellett
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A kolostorkapu mellett

A 18. század közepén épült kolostor egykori bejárati helyiségéből nyílik az újkori várostörténeti anyag talán legszínesebb gyűjteményi raktára. A dexion-polcokon a legkülönbözőbb tárgytípusok vannak elhelyezve egymás mellett. Itt őrizzük a Néprajzi és Kisipari gyűjteményt, amelyet 1971-ben, a régi Óbuda lerombolásához és a lakótelepépítésekhez kapcsolódóan hoztak létre, az egykori parasztpolgári kultúra és életmód dokumentálása céljából. A várostörténeti gyűjteményben tehát a ’70-es évek nagyléptékű urbanisztikai változásai teremtették meg a városi néprajzi tárgygyűjtés és feldolgozás igényét, ami azóta is tart – a néprajzon belül az elmúlt évtizedekben lezajlott paradigmaváltás, a kulturális antopológiai fordulat szempontjait figyelembe véve. A gyűjtés során számos érdekes tárgy került a gyűjteménybe. Ilyenek például a különböző, ma már nem létező kismesterségek szerszámai és műhelyberendezései – az asztalosságtól a művirág-készítésig sokféle, összesen harminckét iparág eszköze található a gyűjteményben – vagy egy „kivetkőző”, azaz népviseletét modern ruházattal felcserélő rákospalotai asszony öltözetei.

A Néprajzihoz némileg hasonló jellegű a Cégérgyűjtemény. Mivel a gyűjtemény legnagyobb része az állandó kiállításunkban látható, ezért ebben a raktárban csupán néhány, többnyire restaurálandó darabot őrzünk.

Ma már az Életmódtörténeti gyűjtemény részét képezi, egykor önálló gyűjtemény volt a mintegy 500 darabból álló Pecsétnyomó gyűjtemény, amelynek legnagyobb részét Toldy László fővárosi levéltárnok 1900-ban ajándékozta a Fővárosi Múzeumnak. A pecsétnyomók között megtaláljuk a fővárosi tanács, valamint a városi közigazgatás különböző hivatalainak pecsétnyomóit.

Várostörténeti szempontból rendkívül értékes gyűjteményi egységet képeznek a céhemlékek. A céhemlékek gyűjtése egyidős a Fővárosi Múzeummal. Már 1887-ben, Gerlóczy Károly alpolgármester előterjesztésére megkezdődött a különböző fővárosi hivatalokban rejtőző műtárgyak összeírása. Az összeírásban többek között 23 darab céhláda szerepel, amelyeket 1900-ban vett a Fővárosi Múzeum leltárba. A céhládákban őrzött céhes iratokat csak később leltározták be, ezek a dokumentumok ma a Térkép-, Kézirat- és Nyomtatványtárban találhatók, míg az ebben a raktárban őrzött céhládák – kiegészülve a későbbiekben az ipartestületek által a múzeumnak ajándékozott darabokkal – ma a Bútorgyűjtemény részét képezik.

A Fényképgyűjtemény
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

A Fényképgyűjtemény

A múzeum egyik legismertebb, külsős kutatók által leggyakrabban keresett, számszerűen legnagyobb, mintegy 200 ezer műtárgyat őrző gyűjteménye a Fényképgyűjtemény. A gyűjteményi raktár az egykori kolostor keleti szárnyának földszintjén, a traktus déli végében található. A gyűjtemény profilját meghatározó, topografikus elv alapján rendezett város- és utcaképek az 1860-as évektől kezdve dokumentálják Budapest fejlődését, városképének változásait. A képek az egyes korszakok legnevesebb fővárosi fényképészeinek (Klösz György, Erdélyi Mór, Weinwurm Antal, Müllner János, Balogh Rudolf, Seidner Zoltán, Szőllősy Kálmán, Szendrő István) alkotásai. A képek rendkívül változatos témájúak, éppúgy bemutatják a 19. század végén a régi belváros átalakítását, mint a 20. század első évtizedeinek városépítési programjait, és képet adnak olyan eltűnt városrészekről, mint a Tabán vagy a régi Óbuda. Klösz György fotográfiái közül ki kell emelni azt a mintegy 1200 darab üvegnegatívból álló együttest, amelyet a Klösz-család nyomdájának utóda, az Offset Nyomda adott át a múzeumnak.

Több tízezer fényképnegatívot tartalmaz az egykori Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) fényképarchívumának anyaga. Az utcaképek és építészeti fotók többek között az 1956 utáni újjáépítés és az ezt követő városrendezés előtti Budapest utcáit, tereit ábrázolják.

A városképek mellett már 1900-as évek elejétől megindult a fővárosi vonatkozású eseményekről készült fényképek gyűjtése is.

A mintegy 2000 képeslapot számláló gyűjtemény legnagyobb részben budapesti város- és utcaképeket, illetve a főváros nevezetes épületeit ábrázoló levelezőlapokat tartalmaz, a 20. század első évtizedeitől kezdve egészen napjainkig. Rendezési elve topografikus, megegyezik a fényképgyűjteményével.

A városképek mellett a gyűjteményben találhatók üdvözlőlapok, reklámként szolgáló levelezőlapok, propaganda-képeslapok, valamint az első világháború idején, a fronton készült fényképes, továbbá a honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatala által az elesett katonák családjainak megsegítése céljából kiadott levelezőlapok is.

A Fényképgyűjtemény gyarapítása terén az elmúlt években a még fellelhető archív fotók megszerzése mellett egyre fontosabb szerepet kap a kortárs fotográfiák gyűjtése, aminek a múzeum szűkös anyagi helyzete a pályázati lehetőségek szabnak korlátot.

Életmódtörténeti gyűjtemény
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba

Életmódtörténeti gyűjtemény

Az újkori gyűjtemények legnagyobb részét őrző, a keleti szárny földszintjén található raktárfolyosóról nyílik ez a nagyobb helyiség. A raktárban az Életmódtörténeti, valamint a Kerámia-, Üveg- és Ötvöstárgy-gyűjtemény mellett a Textilgyűjtemény részét képező zászlógyűjteményt őrizzük.

Az Életmódtörténeti gyűjtemény egy több mint 5000 darabból álló tárgycsoportot takar. A gyűjteménybe került többek között az értékes pipagyűjtemény, a kegytárgyak és szentképek, az apácamunkák, az első és második világháborús katonai emléktárgyak, a patikaedények és kellékek, valamint egyéb, Budapest történetéhez szorosan kapcsolódó emléktárgyak. Az 1970-es évektől új gyűjtési szempont, a városi életmód reprezentálása került előtérbe. A városi háztartások mindennapjainak a bemutatását szolgálják a különféle konyhai eszközök, edények és háztartási kellékek. Az elmúlt évszázad csomagoláskultúrájába pillanthatunk be a budapesti kereskedőcégek és gyógyszertárak dobozain, csomagolóanyagain keresztül. Külön gyűjteményrészt alkotnak a higiéniával, tisztálkodással kapcsolatos tárgyaink, mint például a fürdőkádak, szappanok, borotvák, pipereeszközök, WC-k, bidék, úti piperebőröndök.

Az Életmódtörténeti gyűjtemény – a Néprajzihoz hasonlóan – az utóbbi évtizedekben egyre inkább a hétköznapi élethez kapcsolódó használati tárgyak gyűjtésére és dokumentálására fókuszált, így e két gyűjteményben egyre inkább a városi antopológia módszertanát, megközelítési módját tükrözi.

A Kerámia-, Üveg- és Ötvöstárgy-gyűjtemény a fővárosi üveg- és kerámiaművészet sajátos keresztmetszete. A tárgyak sora az 1785-ben létesült első budai kerámiagyár termékeitől kezdődően az 1970-es évekig terjed. A Kuny Domokos gyárából kikerült majolika és „finom kőedények”, „márványfajanszok” hű tükrei a kor – 18-19. század fordulója – technikai és művészi színvonalának. Gyűjteményünkben több, különleges szépségű díszkerámia is található, melyek Fischer Ignác, majd – 1890–1910 között – Fischer Emil gyárában készültek. A pécsi Zsolnay-gyár virágkorát néhány szép díszkerámia őrzi.

A gyűjtemény másik gerincét a 18–19. századi pesti, budai és óbudai céhekben dolgozó mesterek ezüstmunkái képezik. A gyűjtemény első darabja egy ismeretlen bécsi ötvös által készített cukortartó a 19. század elejéről, Toldy László főlevéltárnok ajándékaként került 1896-ban a Fővárosi Múzeumba.

A munkaasztalon éppen a revízióra, illetve reponálásra váró tárgyak láthatók.