Szerkesztő: Leposa Zsóka

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, továbbá ismeretlen szerzők

Logo: Trombitás Tamás

Oldaldesign és WP téma optimalizálás: Eln Ferenc
www.elnferenc.com

© Fővárosi Képtár, 2014

 

<<<

A LÁMPA – A WA 24

Mindmáig a modern asztali lámpa archetípusa. A Bauhaus egyik legkorábbi és legmaradandóbb, majd’ száz évvel elkészülte után is azonnal felismerhető jelképe. Üveg- és fémváltozatban is máig keresett kultusztárgy.

Az 1919-ben alapított weimari Bauhaus-iskola alapító elveiben az építészet megreformálása volt a fő cél, de az odavezető úton szükségesnek látszott a mindennapi használati tárgyak újragondolása is. Az első műhelyek az alapformákból és alapszínekből kiindulva, a textil-, a fa-, a kerámia-, az üveg- és a fémtárgyak tervezési problémái köré szerveződtek.
Míg a fémműhely első éveiben a hallgatók – Johannes Itten irányításával – míves arany-, ezüst- és réztárgyakkal foglalkoztak, az 1923 tavaszán a konstruktivizmus felől érkező új mester, Moholy-Nagy László bevezette a fém és az üveg kombinációján alapuló, világító eszközökre is kiterjedő, az ipari gyárthatóság szempontjait is magában foglaló tervezési feladatokat. A lámpa első változatai ekkor készültek. A hallgatókra minden bizonnyal Moholy Nagy geometrikus alapformákat kutató festményei és nikkelplasztikái is hatással lehettek.
A fémműhelyben kollektív munka folyt, többen is foglalkoztak világítás-tervezéssel, így a WA 24 szerzőségi kérdései a legutóbbi időkig homályosak voltak.
Annyi bizonyos, hogy 1923 elején a végzős svájci Carl Jakob Jucker készített egy üvegtalapzatra és üvegcsőre szerkesztett lámpát, amely egy jellegzetes Bauhaus-gondolat megtestesítése volt: látszott a szerkezet és az energia útja. Az ő érdeme az asztali lámpa és az üvegkonstrukció weimari összekapcsolása. Jucker szeptemberben visszament Zürichbe, a munka annyiban maradt, képét csak egy 1925-ös Bauhaus-könyvből ismerjük. Ez év októberében iratkozott be az iskolába Wilhelm Wagenfeld, aki már az előkészítő kurzus idején bekerült a fémműhelybe. Moholy Nagy 1924-ben őt bízta meg az asztali lámpa továbbfejlesztésével. Jucker és Wagenfeld sohasem találkoztak. Az üvegtestből három gömbre támaszkodó fémtalapzat és nikkelezett cső lett, lebegőnek tűnő tejüveg burával. A munka sikert aratott az iskolai közegben, s Moholy-Nagy gyártásra alkalmasnak ítélte. Mindeközben a Jucker-féle üvegtestre is üvegkupolát tettek, így 1924 végére mindkét konstrukció nagyjából végleges formát öltött. Ugyanekkor a magyar bauhäusler, Pap Gyula is tervezett egy gömb alakú üveg teáskannát fémszűrővel, így később ő is a fémszerkezet- és üvegfélgömb-kombináció első megalkotójának vallotta magát.
Mind a Jucker-, mind a Wagenfeld-lámpa méretei és arányai változtak az eredeti tervekhez képest. Lucia Moholy 1924-es fotóin többféle változat is szerepel. Wagenfeld a magáét 1925-ben szabadalmaztatta. A szerzőség szövevényes problémái kapcsán a kutatók azt javasolják, hogy az üveglámpát Jucker és Wagenfeld közös munkájának, míg a fémlámpát Wagenfeld alkotásának tekintsük.

Lucia Moholy felvétele a lámpa üveg és fém változatáról, 1924

©Bauhaus-Universität Weimar, Archiv der Moderne

moholy

A harmonikus arányoknak és a jól választott anyagoknak köszönhetően a WA 24 Wagenfeld kezén puszta tárgyból archetípussá lett. A kis félgömbökön nyugvó körlapba illesztett henger, rajta a félgömbkupolával elsősorban lebegni látszó gyönyörű forma.
A bécsi századelőn Adolf Loos és Josef Hoffmann már tervezett kis szériában előállított, stilizált alapformákra szorítkozó asztali lámpákat, sőt egy-egy üvegtestű lámpa is megjelent ebben a körben. Wagenfeldék azonban radikalizálták, átértelmezték ezeket a geometrikus szecesszió stílusában készült lámpákat. A normának számító meleg fényű bronzból hűvös nikkel lett, az elementáris formák pedig lecsupaszodtak. A WA 24 ennek ellenére megőrzött valamit a Bauhaus első – Johannes Itten nevével fémjelzett – korszakának spiritualizmusából.

Kinek volt ilyen lámpája a Bauhaus-korszakban?
A hangsúlyosan elvárt ipari gyártás komoly akadályokba ütközött, mert a lámpa – néhány kész modult leszámítva – kézi kivitelezésű elemekből állt, s így jóval drágább volt, mint akkoriban bármely ipari gyártású asztali lámpa. Az egyszerű forma és a drága technológia paradoxona a Bauhaus szinte egész tevékenységének ellentmondása volt.
A Bauhaus-körben (a fémműhelyben és szórványos külső gyártóknál) e lámpákból csak pár száz darab készült, a Weimari Köztársaság fennállása idején nemzetközi forgalmazás nem volt. Így exkluzív tárgy maradt.

A Bauhaus alapító igazgatójának, Gropiusnak több is volt az irodájában és a lakásában, továbbá állt egy Moholy Nagy Lucia dessaui éjjeliszekrényén, Bruno Taut íróasztalán is. Frank Schuster, Grete Schütte Lihotzky és Ferdinand Kremer 1928-ban beépített néhányat az ekkor még méregdrága lámpából egy olcsó lakásokat bemutató kiállítási enteriőrbe Frankfurtban.
Az 1920-as évek végére a figyelem a Bauhausban és más modern tervezői színtereken az irodai és műhelykörnyezetben is használható, sorozatgyártásra is alkalmas, irányítható és mobil fényforrások felé fordult. Ezzel egyidőben megindult ugyan a lámpa kisszériás gyártása, de az 1930-as években az európai piacokon felbukkant darabok olyan rontott változatok, amelyek csak halványan emlékeztettek az eredeti igényes formára. Az autentikus modell új átirata csak 1980-ban jelent meg a brémai Tecnolumen cég jóvoltából. Az ekkor már nyolcvanéves Wilhelm Wagenfelddel közösen megalkotott új kiadásban a lámpatest – mind az üveg-, mind a fémváltozatban – valamivel kisebb, kecsesebb lett.

Lucia Moholy és Moholy-Nagy László lakása Dessauban, 1925–26

Lucia Moholy felvétele

©Harvard Art Museum, Busch-Reisinger Museum, Gift of Ise Gropius, BRGA.21.55

Share on Pinterest
There are no images.