Szerkesztő: Lovas-Vincze Dóra

Szerkesztette 2015-ig: Fitz Péter

Fotók: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, Keppel Ákos és Szebellédi Attila

© Fővárosi Képtár, 2025

 

Vettük, kaptuk, megmutatjuk

Vettük, kaptuk, megmutatjuk

Válogatás a Fővárosi Képtár legújabb szerzeményeiből

2023. december 16. – 2024. április 7.

Nyitva tartás kedd–vasárnap 10–18 h.

A Fővárosi Képtár a Budapesti Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye. A képtár egyrészt Budapest történetéhez kapcsolódó ábrázolásokat őriz, másrészt meghatározó hazai képzőművészek alkotásait gyűjti a művek témájától függetlenül, a 17. századitól a kortárs művészetig. Közel 150 éves története során a gyűjtemény számos politikai és koncepcionális fordulatnak volt kitéve. Ennek ellenére a várostörténeti vonatkozású, a 19–20. századi, valamint a mindenkori kortárs képzőművészet szerzeményezését a gyűjteményt kezelő muzeológusok folyamatosan igényelték, bár ez nem mindig találkozott egységes támogatással. A Fővárosi Képtár első gyűjteményének 1953-as államosítását követően, 1959-től elődeinknek az alapoktól kellett újrakezdeni, s hogy sikerrel jártak, az annak volt köszönhető, hogy a főváros a hatvanas évektől ma már elképzelhetetlen nagyságrendű anyagi támogatást biztosított műtárgyvásárlásra. A gyűjtemény kialakításában ettől kezdve a várostörténeti szempont mellett egyre hangsúlyosabb szerepet játszott a folyamatosan alakuló mindenkori művészettörténeti kánon, és ezzel, több évtized szisztematikus munkájának eredményeként létrejöhetett az ország egyik legjelentősebb, és Budapest egyetlen képzőművészeti gyűjteménye.

Vettük, kaptuk, megmutatjuk

Válogatás a Fővárosi Képtár legújabb szerzeményeiből

2023.12.16. – 2024.04.07.

A közelmúlt időszakára az anyagi források szűkössége volt jellemző. Műtárgyvásárlásokra sokszor a Nemzeti Kulturális Alap kollégiumaihoz benyújtott sikeres pályázatok adtak lehetőséget. A gyűjtés irányát meghatározza a kiállítási tevékenység, de ajándékok, régészeti feltárások eredményeként is kerültek a gyűjteménybe kiemelkedő darabok.

A Fővárosi Képtár legutóbb több mint tíz éve tárta a látogatók elé szerzeményezési tevékenységének eredményét: az 1996–2012 közötti időszakról kiállítás és katalógus is született. Néhány évvel később, a pandémia idején, virtuális tárlatként indult a Gyarapodunk-sorozat a gyűjteménybe került újabb művekről.

Ezúttal két kiállítást tervezünk az elmúlt tíz év szerzeményeiből: az első keretében Budapesthez kötődő, tereinek történetével foglalkozó műtárgyakat állítunk ki, több korszakból, a kortárs törekvésekből is válogatva. A műveket fogalompárok mentén rendezzük el, amelyek a múzeumok feladatait, a tárgyak megőrzését, a rájuk rakódó történeteket és azok emlékezetpolitika vonatkozásait körvonalazzák.