A két óbudai múzeumban megrendezett kiállítás az 1927-ben született drezdai képzőművész, Karl-Heinz Adler munkásságára épül. Az idén 90 éves Adler életművének újrafelfedezése napjainkban folyik Németországban. Tavaly a berlini Eigen+Art Galériában, a mostani budapesti bemutatókkal  párhuzamosan pedig  a drezdai Albertinumban látható nagy kiállítása. Adler a német szeriális és konkrét művészet jelentős alakja, aki 1982-ben, 55 évesen állíthatta ki először az 1957-től fejlesztett minimalista kollázsait egy kis drezdai galériában.  Az 1970-es, 80-as évektől több magyar művésszel is kapcsolatban állt, Fajó Jánossal, Nádler Istvánnal, Maurer Dórával és Bak Imrével, mindazonáltal személye és művei rejtve maradtak a szélesebb hazai közönség előtt.

A két múzeumi kiállításon a német művész munkásságán keresztül érdekes perspektívába kerülnek a magyar művészet eddig kevéssé vizsgált jelenségei, és talán maga Adler életműve is. A Kassák Múzeumban kiállított anyag Adler absztrakt képzőművészeti tevékenységét foglalja össze az 1950-es évektől napjainkig. A szocializmus éveiben az NDK-ban és Magyarországon is élénk diskurzus alakult ki azokban a kérdéskörökben, amelyek szorosan kapcsolódnak Adler munkásságához. A kiállítás rávilágít azokra a párhuzamokra – vagy épp különbségekre – amelyek a német és magyar politikai és művészeti szcénában az absztrakcióhoz való viszonyt jellemezték. A rendszerváltás előtti évtizedek ideológiai környezetének a bemutatása is szerepet kap: az akkor érvényben lévő kultúrpolitika diktátumai Adlert és számos magyar művész  munkásságát is érintették. Néhányuk, akik közvetlen kapcsolatba került a német művészettel, mint például  Bak Imre vagy Fajó János, egy-egy interjú formájában szólalnak meg a kiállításon. Adler művészetének és a magyar vonatkozásoknak a bemutatása különleges lehetőséget teremt arra, hogy regionális összehasonlításban vizsgáljuk a hatvanas-hetvenes évek absztrakt művészeti gondolkodását és fogadtatását a korszakban.

A Kiscelli Múzeum kiállítása Adler munkásságából kiindulva egy eddig kevéssé feltárt témára fókuszál. Adler mint az absztrakt művészet képviselője, az 1960-as évek elejétől, egészen az 1980-as évek második feléig nem jelenhetett meg a nyilvános kelet-német művészeti életben. Ezzel szemben betonból készített geometrikus formaelemeit szívesen alkalmazták épülethomlokzatok, térhatároló falak díszítményeként, így épületplasztikái meghatározták a drezdai és berlini utcaképet. Az absztrakt képzőművészet tiltásának, ugyanakkor alkalmazott művészetként (épületplasztika, belsőépítészet) való elfogadásának a kettőssége jelen volt – bár jóval árnyaltabban – a Kádár-kor magyar művészetirányításában is. A Kiscelli Múzeum kiállítása a „magyar absztrakció” egy sajátos szeletét tárja fel: Karl-Heinz Adler geometrikus épületplasztikáiból kiindulva azt vizsgálja, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a magyarországi középületeken milyen módon jelenhetett meg a geometrikus absztrakció. Nem stílustörténeti vagy kronologikus megfontolások, hanem izgalmas és szerteágazó, mégis sok szálat összekapcsoló szempontrendszer szerint vizsgáljuk ezeket a jelenségeket.

Absztrakció kint és bent

A Kiscelli Múzeum kiállítása az absztrakt képzőművészet és épületdíszítés viszonya mellett azokat a társadalmi és kultúrpolitikai tényezőket is kutatja, amelyek lehetővé tették az absztrakt művek megvalósítását köztereken (épületek külső és belső díszeként), miközben a hivatalos kultúrpolitika az autonóm képzőművészeti megjelenésének lehetőségeit szigorú keretek közé szorította. Eközben olyan elfeledett vagy megsemmisült köztéri munkákra hívja fel a figyelmet, amelyek a városkép részeként szinte észrevétlenül ivódtak be különböző generációk emlékezetébe. Noha vizuális kultúránk részei voltak, épp a közelmúltban tűntek el tömegesen a szemünk elől (pl. Szervita téri postaépület díszei). Különböző okok vezetnek a művek pusztulásához: gyakori, hogy az elavultnak ítélt épületeket lebontják, és a műveket „szocialista maradványként”, értéktelennek ítélve kidobják vagy raktárba szállítják. Másfelől a tárgyak egy része a korszak művészettörténeti újraértékelésének jegyében a műkereskedelembe kerül, és Magyarországon vagy külföldön talál gyűjtőre. A kiállítás egyik tudatos célkitűzése az értékmentés, hogy ráirányítsa a közfigyelmet rejtőzködő városi értékeinkre.

A kiállítás a köztéri képzőművészet legfontosabb online adatbázisával, a Köztérképpel együttműködésben kilép a múzeumok falain kívülre, és ezzel egész Budapestre kiterjeszti a témával kapcsolatos vizsgálódásait. A városi műalkotások felfedezésére készített térkép segítségével az érdeklődők a helyszínen is megnézhetik a Kiscelli Múzeumban bemutatott munkák máig megmaradt darabjait – például a Déli Pályaudvar falplasztikáit, vagy a ma Marriott néven ismert Hotel Duna Intercontinental épületének díszítését. Emellett azokat a műveket is felkereshetik, amelyek nem kerültek bele a kiállítási válogatásba. A nyomozás azonban ezen a ponton sem ér véget: a múzeum felhívást tesz közzé hasonló műtárgyak felkutatására, a közönséget is bevonva a múzeumi kutatómunkába. Így megvalósul a múzeumnak az a vállalt missziója is, hogy a város tereit kitágított múzeumként, a múzeumot pedig diszkurzív térként értelmezze.

Az online országos térkép a köztérkép honlapján https://absztrakt-kiscelli.kozterkep.hu/ megtekinthető.

A Kassák Múzeum és a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár küldetésének tartja a különböző kulturális területek közötti összefüggések komplex vizsgálatát, a közelmúlt történetének a feldolgozását, a hatalom és képzőművészet bonyolult viszonyainak feltárását. E törekvések jegyében jött létre a mostani, két helyszínen megvalósított kiállítás is.