Menedék a tüdőszanatóriumban
2018. március 24 – augusztus 1. | Finisszázs: 208. július 29., vasárnap
A kiállítás helyszíne: Vaszary Galéria, 8230 Balatonfüred, Honvéd u. 2-4.
Kurátorok:
B. Nagy Anikó, Káli-Trutz Enikő
Anna Margit
Magány, 1967, vászon, olaj
A fiatal orvos a Korányiban, 1950-es évek © Levendel
Levendel László személyes környezetében – a Korányi Intézet orvosi szobájában és otthon – az 1960-as évektől gyűltek a képek és a szobrok, így élete végén mintegy százötven műtárgy vette körül. Az együttes azonban nem szokásos gyűjtői attitűdből született: nem becses művek gyűjtésének a vágyából jött létre, hanem az alkotók és orvosuk közötti szellemi és érzelmi kötelékek szövevénye formálta.
A választásokban nem az ő gyűjtői ízlése vagy pénztárcája, hanem a világháborús traumákat túlélő, többszörösen kifosztott és meggyötört emberek közös identitása tükröződik. A Levendelékhez került tárgyak a trauma-élményekre adott művészi reflexiók, melyeknek összegyűjtése mindkét fél – orvos és művész – közös szellemi hátországát feltételezi.
A gyűjtemény elsősorban emberi szövetségek, egymásba szövődő, érintkező kapcsolatok lenyomatait hordozza, kiállítóterük pedig a korszak alternatív nyilvánosságának sűrűn látogatott helyszínei: Levendel személyes terei a Korányiban és a Városmajor utcában. Az örökösöknél és a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárban letétként őrzött, a maga teljességében fennmaradt műtárgyegyüttes olyan időkapszula, amely magában foglalja egy – az 1950-es évek végétől az 1990-es évekig élénken működő – mára szertefoszlott kapcsolati kultúra nyomait.
A Levendel-lakás az 1980-as években
Levendel László 1989-ben A túlélő címmel tette közzé visszaemlékezéseit. A címválasztás jól érzékelteti, hogyan látta és láttatta saját életútját, amely a túlélő felelősségének szorongató tudatában, a megpróbáltatásokra adott válaszként a humanista értékek jegyében, mások nyomorúságának enyhítésében telt. Mindazok – művészek, alkohol- és tüdőbetegek, neurotikusok, hajléktalanok, politikai üldözöttek –, akiknek sorsán orvosként, műgyűjtőként, reformerként így vagy úgy lendíteni igyekezett, maguk is hasonló terheket cipelő túlélők voltak. Kivéreztetett nemzedékek megmaradt tagjai és utódaik.
Ámos Imre
Férfi és nő (Menekülők), 1943, papír, tus
A tüdőgyógyász, alkohológus Levendel doktor rendkívül széles érdeklődési körének, nyitottságának köszönhetően tájékozott volt a kortárs kultúra számos területén. Ismeretei többségére is kiterjedt kapcsolatain keresztül tett szert: író, festő, színész, természet- és társadalomtudós betegei révén számottevő tudással rendelkezett a kortárs művészeti jelenségekről, a társadalom állapotáról. Aktívan részt vett az úgynevezett második nyilvánosságban a magánlakásokon szervezett kulturális, társadalmi eseményeken.
Bálint Endre
Zöld madár, 1977, vászon, olaj
Levendel László kapcsolatrendszere, társadalmi szerepvállalása sokat elárul gyűjteményének alakulásáról, személyiségéről. Művészbetegeivel kialakított szorosabb kapcsolatát a hosszú lefolyású betegség természete tette lehetővé, s bár akkoriban ellenséges eszmének számított, s a kifejezést nem is használta, mégis: holisztikus szemlélete vezette: az embert egységben látó, a testet és lelket–szellemet egyszerre gyógyítani igyekvő szándék.
A közeli orvos–beteg viszony kialakulása is magyarázza, hogy a Levendel-gyűjteményben szereplő művek többsége meglehetősen intim: nem feltétlenül kiállításra szánt, nagy méretű munkák, sokkal jellemzőbbek a kisebb, szemlélődésre alkalmas, személyes hangvételű alkotások. A művek kiválasztását biztosan befolyásolta az orvos személyisége is, a művészbetegek ismerték orvosukat, és idővel annak gyűjteményét is.
Kiállításunkon a pártállam ellen fellépő reformmozgalmakban mélyen involválódó Levendel László gyűjteménye köré felvázoljuk a művekben kitapintható sorsközösséget, és a tágabb társadalomlélektani hátteret is, amelyben megszülettek.
Bálint Endre
Ablakrács, 1959, gipsz, zománcfesték
© BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár | Levendel család