Az átalakulás évei

Kiss István (1927–1997) szoborterve az egykori Felvonulási téren felállított Tanácsköztársasági emlékmű nyolc méter magas zászlót lengető figurájához készült 1958-ban.

A mára már lebontott bronzszobor egykor a Városliget szélén, a Damjanich utcával szemben állt a Horthy-korszakban felszentelt, az építtető egyházi szervezet révén Regnum Marianumként (magyarul Mária Országa) ismert templom helyén, melynek hivatalos neve Magna Domina Hungarorum, azaz Magyarok Nagyasszonya volt. A megközelítőleg kétezer-ötszáz fő befogadására alkalmas, neoromán stílusban épült, kupolás templomot a Magyar Tanácsköztársaság bukását követően hálából emelték, azonban 1951-ben a Rákosi-rendszer idején ideológiai okok miatt lebontották, és a Dózsa György úton megkezdték a Felvonulási tér (ma Ötvenhatosok tere) kialakítását, ahol ugyanebben az évben, később az 1956-os események során ledöntött Sztálin-szobor is helyet kapott. A tér az államszocialista időszakban számos rendezvény, tömegfelvonulás helyszínéül szolgált.

A lerombolt Regnum Marianum templom helyén 1969-ben állították fel a Tanácsköztársasági emlékművet. Kiss a nyertes pályázatát követő évben készítette el a szobortervet, amely Berény Róbert 1919-ben készült ikonikus Fegyverbe! Fegyverbe! című forradalmi, agitatív gesztusokkal felruházott vörös matrózt ábrázoló plakátjának szobrászati eszközökkel történt újragondolása. Az ötvenedik évforduló alkalmából logikusan esett a választás egy, a Tanácsköztársaság vizualitását direkt módon megidéző alkotásra. Az 1917-es bolsevik forradalom mintájára társadalmi és gazdasági átalakulást ígérő Tanácsköztársaság idején (1919. március 21. és 1919. augusztus 1. között) számos kiváló művész vállalt aktív politikai szerepet, ezért a modern művészet szempontjából kiemelkedő alkotások születtek. A Tanácsköztársaság dinamikus mozgósító plakátjait a Nyolcak alkotói és a korszak avantgárd művészei tervezték – ezek a tömör kompozíciók, erős és közvetlenül megszólító vizuális jelek mélyen beivódtak a közemlékezetbe. Kiss szobra a vitathatatlan művészi értékű, ugyanakkor a Kádár-korszak hivatalos történeti és művészettörténeti elbeszélésében kulcsszerepet játszó 1919-es plakátművészet egyik jól ismert képi toposzát idézte. A gigantikus méretű szobrot, amely egy spirális talapzatra került a közelben lévő Lenin-szobor párjaként, a jubileum keretében, 1969. március 21-én avatták fel.

Kiss munkásságára jellemző a közérthető, szocialista elkötelezettségre valló, realista szemlélet. A propagandisztikus célokat szolgáló szoborterv esetében a bronzfigura felületének megmunkálásában az expresszív formanyelv megjelenése is érvényesül, amely a lendületes kompozíciót még mozgalmasabbá teszi. A szobor felállítása idején a Tanácsköztársaság forradalmi szellemiségét volt hivatott megeleveníteni, egyúttal emléket állított a fegyveres harcok áldozatainak. Az emlékművet a rendszerváltást követően lebontották, és a Szoborparkba (Memento Park) szállították.

Írta: Oth Viktória

Irodalom:

Művészet, 1976. 17. évf., 11. szám

Prohászka László: Szoborsorsok, Kornétás Kiadó, Budapest, 1994, 169–171. o.

Tarján M. Tamás: 1919. március 21. Kikiáltják a magyarországi tanácsköztársaságot, in: Rubicon Online, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1919_marcius_21_kikialtjak_a_magyarorszagi_tanacskoztarsasagot/

Mikus Sándor (1903–1982) kismintája a VII. kerületi Szenes Hanna parkban található Rózsa Ferenc-emlékkút tetején álló kígyóölő szoborhoz készült. Rózsa Ferenc (1906–1942) újságíró, a Szabad Nép szerkesztőjeként is dolgozó, kommunista elveket valló, háborúellenes politikus volt, akit a Horthy-korszakban, 1942-ben tevékenysége miatt letartóztattak, majd fogvatartásának ideje alatt a vallatások során elszenvedett sérülései következtében életét vesztette. A művésznek 1974-ben volt gyűjteményes kiállítása a BTM Vármúzeumában.

A polgári gondolkodású családból származó Rózsa Ferenc tanulmányait a karlsruhei és a drezdai műszaki egyetemen végezte, ahol megismerkedett a marxizmussal és a munkásmozgalmi törekvésekkel. Az 1920-as évek végére politikai érdeklődése erőteljesen a kommunizmus irányába fordult. 1928-ban tagja lett a drezdai egyetemen működő Szocialista Diákszövetségnek, gyakran részt vett a szövetség által rendezett politikai vitákban, illetve írásai jelentek meg a szervezet lapjában is. Németországi tartózkodása alatt aggodalommal figyelte a német nácik térnyerését. 1931-ben visszatért Magyarországra, és csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. 1932-től a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) lapjának, a Kommunistának volt a szerkesztője, majd 1942-től az illegálisan megjelenő Szabad Nép főszerkesztőjeként dolgozott. A KMP antifasiszta, függetlenségi propagandát folytatott, amely részben a sajtón keresztül érte el célközönségét. A Szabad Nép főbb témái a párt irányvonalának kijelölése, az osztályharc problematikája, illetve a nemzeti összefogással kapcsolatos politikai és ideológia kérdések voltak. 1942. március 15-ére a kommunista párt háborúellenes tüntetést szervezett, ezt követően megkezdődött a szervezkedés tagjainak a Kállay-kormány által történő letartóztatása, több száz kommunistát fogtak el és végeztek ki vagy internáltak. Rózsa Ferencet 1942. június 1-én tartóztatták le, és az Andrássy laktanyába vitték vallatásra, ahol nem sokkal később meghalt. Hamvait a Fiumei úti temetőben lévő Munkásmozgalmi Pantheonban helyezték végső nyugalomra.

1945 után Rózsa Ferenc a fasizmus elleni küzdelem mártírja lett. Az ő emlékére állított kút kígyóölő kompozíciójában megjelenik a kígyóval viaskodó ember toposza, a gonosszal való küzdelem szimbóluma, amely adott esetben politikai tartalmakat hordoz. A ruhátlan fiatal férfialak és a lábán felfelé tekeredő kígyó küzdelmének megformálása légies, a jelenet a végső győzelem előtti pillanatot merevíti ki, melynek során a férfialak a kezében tartott szigonnyal készül leszúrni a fasizmust megtestesítő ellenségét.
A széles, kör alakú kútkáva külső oldalán József Attila A város peremén című versének egy versszaka van kifaragva:

„a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon”

A Rákosi-, majd a Kádár-korszakban is fokozott érdeklődés kísérte a munkásmozgalmakat, illetve azok vezető egyéniségeit, mártíralakjait. 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja létrehozta a Magyar Munkásmozgalmi Intézetet, melynek feladata a magyar és nemzetközi munkásmozgalom történetére és jelenére vonatkozó anyagok gyűjtése volt. A kommunista propagandát kiszolgáló intézmény jogutódjaként 1957-ben jött létre a Legújabbkori Történeti Múzeum, amely 1966-tól 1990-ig Magyar Munkásmozgalmi Múzeum néven működött. A múzeum 1974-ben a Budavári Palota A épületébe költözött, szimbolikusan elfoglalva ezzel a „zsarnokságot” megtestesítő korábbi uralkodó osztályok rezidenciáját. A nemzetközi munkásmozgalmak történetének bemutatása a párt ideológiai céljait, valamint saját legitimációjának megerősítését szolgálta, illetve lehetőséget biztosított arra, hogy általa az aktuális hatalom is megírja és propagálja saját történetét.

Írta: Oth Viktória

Irodalom:

Köztérkép: https://www.kozterkep.hu/290/rozsa-ferenc-emlekkut

Magyar Nemzeti Múzeum, Legújabbkori Képzőművészeti Gyűjtemény: https://mnm.hu/hu/gyujtemenyek/hungarian-historical-gallery/legujabbkori-kepzomuveszeti-gyujtemeny

Pintér István: Az illegális „Szabad Nép”. (Megjelenésének 20. évfordulójára.), in: Párttörténeti Közlemények, 1962. március, 8. évf., 1. szám, 1–13. o.

Pintér István: Rózsa Ferenc (1906–1942), in: Párttörténeti Közlemények, 1981. december, 27. évf., 4. szám, 164–200. o.

A parasztcsaládból származó, kezdetben lakatosként dolgozó Uitz Béla bátyja anyagi támogatásával kezdte meg tanulmányait. Először az Iparművészeti Iskolában tanult díszítő festő szakon, ott sajátította el a freskótechnikát, amelynek alapos ismerete és szeretete egész pályafutását meghatározta. 1908-tól 1914-ig a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol tanulmányaival párhuzamosan a megélhetését biztosítandó modellkedett is. Így ismerte meg a szintén főiskolai modellként dolgozó Kassák Terézt, akivel összeházasodtak. Sógorán, Kassák Lajoson keresztül került a magyar aktivizmus köreibe, 1915-től A Tett, 1916-tól a MA folyóiratban publikálták műveit, amelynek társszerkesztője is volt.

Uitz egész életében murális feladatokra vágyott, műveiben modellként mindvégig a freskót tartotta szem előtt, mind festményeiben, mind rajzaiban törekedett a monumentális hatásra. Robbanékony természetének, expresszív kifejezőkészségének megfelelt a grafika közvetlen formanyelve, tusrajzai mellett rézkarcokat is készített. A monumentalitásra törekvés, a konstruktív, plasztikus formálás mellett 1917-től művein megjelentek a kubizmus kifejezőeszközeivel való kísérletezés nyomai. A MA 1917 áprilisi és májusi számában részleteket közölt Jacques Rivière A festészet mai követelményei című tanulmányából, amelyben a szerző részletesen elmagyarázta a kubista képalkotási módszereket, kiemelve többek között, hogy a kubista képen a hagyományos perspektíva hierarchiája nem érvényesül, minden motívum egyenértékű, egyazon síkban jelennek meg a tárgyak, esetleg több nézőpontból.

Ezek közül a jellegzetességek közül Uitz 1917-es Harci freskótervén megfigyelhető a kompozíció egy síkban tartása, a motívumok egymás mellé rendelése. A dinamikus vonalakból, geometrikus formákból felépülő konstruktív képen két egymást átölelő, csókot váltó alak látható, a katona mezítlábas, kezében a puska a földre támasztva. A rajzon nincs harcos lendület, sokkal inkább az elválás nehézségére helyeződik a hangsúly. Uitz 1915-től a Kassák körül csoportosuló antimilitarista művészek csoportjához tartozott. Háborúhoz való viszonya ambivalens volt: kezdetben kerülte a háborút, csak 1918-tól jelenik meg robbanó kompozícióiban, plakátterveiben a háborús cselekedetek szükségszerűsége, ami nála forradalmi aktivitást jelentett. Harci freskóterve még sokkal inkább pacifista, míg két évvel később, a Tanácsköztársaság idején készülő művei már a meggyőződést, a harc fontosságát fejezik ki. Uitz Béla a Tanácsköztársaság idején a Művészeti Direktórium tagja volt. Egyik legismertebb műve az 1919 áprilisában készített Vörös katonák előre! feliratú toborzóplakátja, amelynek fogadtatása meglehetősen ellentmondásos volt.

Írta: Árvai Mária

Irodalom:

Uitz Béláról, életéről és művészetéről ld.: Bajkay Éva: Uitz Béla, Gondolat, Budapest, 1974 és Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1987

Passuth Krisztina: A magyar aktivizmus: elődök és utódok, in: Tiszatáj, 2017. december, 33–34. o.

Szabó Júlia: Realitás, álom, látomás a háborúról Mednyánszky, Csontváry, Nemes Lampérth és Uitz Béla írásaiban és művészetében, http://www.c3.hu/~prophil/profi052/szabo.html

Szeredi Merse Pál: A „mácastílus irodalmi diktátora Lukács György sznob uszályában”. Az aktivisták a tanácsköztársaságban, in: Enigma, 25. évf., 94. szám, 128–146., 140–141. o.

Béla Uitz (1887-1972): War Fresco Design, 1917
ink and wash India ink, paper, 170 x 300 mm

Béla Uitz, born to a family of peasants, initially worked as a locksmith and started his studies with the financial support of his elder brother. At first, he studied decorative painting at the School of Applied Arts, where he learnt to master the fresco technique, the knowledge and love of which had a great influence on his whole career. From 1908 till 1914, he went to the College of Art, where, in order to make ends meet, he not only studied but also worked as a model. That is how he met Teréz Kassák, who also worked as a model at the college, and whom he married. He became involved in the circles of Hungarian activism through his brother-in-law, Lajos Kassák. From 1915, his pieces were published in a periodical entitled “A Tett” (The Deed) and from 1916 in another one called MA (TODAY), of which he was also co-editor.
Throughout his life, Uitz longed to do mural tasks and considered fresco as an ideal. He strived to achieve a monumental effect both in his paintings and his drawings. The informal expression of graphics corresponded well with his impulsive personality and his expressiveness – alongside with India ink drawings, he also made copper etchings. In addition to his striving for a monumental effect and the constructive, plastic shaping, from 1917, signs of experimentation with the means of expression used in cubism also appeared in his work. In the 1907 April and May issue of MA, he published extracts of Jacques Rivière study, entitled “Present Tendencies in Painting”, in which the author explains in detail the methods of cubist imagery, emphasising, among others, that in cubist pictures, the traditional hierarchy of perspective does not prevail, each and every pattern is equivalent, objects appear in the same plane, perhaps from different perspectives.
In the 1917 war fresco design of Uitz, from the above mentioned characteristics, one can observe the single-plain composition and the coordination of the different patterns. In the constructive picture built from dynamic lines and geometric shapes, there are two figures, hugging and kissing each other. The soldier is barefooted, his holding his rifle with its muzzle on the ground. There is not a hint of vigour in the picture, the emphasis is much more on the difficulty of parting. From 1915, Uitz belonged to a group of antimilitarist artists gathering around Kassák. His attitude to war was ambivalent, at first he would have wanted to avoid it, then, from 1918, the necessity of acts of war – which, for him, meant revolutionary activities – appeared in his exploding compositions and poster designs. His 1917 war fresco design is predominantly pacifist, while the pieces he made two years later, during the Republic of Soviets, express conviction and the importance of fighting. During the Republic of Soviets, Béla Uitz was a member of the Arts Directorate. One of his most well-known pieces is a recruiting poster made in April 1919, entitled Red Soldiers, Forward!, the reception of which was highly controversial.

Written by Mária Árvai

Csók István életében az 1909-es év fordulópontot jelentett. Nirvána című, pályája fő művének szánt munkájával nem ért el sikert, majd az év végén, december 21-én megszületett kislánya, Juliette. Ezek az események arra sarkallták az akkor negyvennégy éves Csók Istvánt, hogy elhagyja Párizst és hazatérjen Magyarországra. A változás művészetében is megmutatkozott: elhagyta korábbi, nagy volumenű kompozícióit, amelyeket felváltottak a személyesebb táj- és életképek. Az ekkor készült munkáinak fő témája a család lett, középpontjában Juliette-el, akit Züzünek becéztek.

Az ún. Züzü-ciklus 1910-től 1925-ig tartott; ezalatt tizenhárom festményt készített kislányáról, s a gyermek saját világáról. A sorozat képein érzékelhető a francia impresszionista alkotók hatása: Monet, Renoir, Mary Cassett vagy Pierre Bonnard szintén gyakran választották képeik támájául a gyermekeket. Ezt az időszakot világszerte a gyermekekkel kapcsolatos korábbi nézetek átformálódása jellemezte. Magyarországon 1906-ban létrejött a Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1910-ben pedig a Gyermektanulmányi Múzeum, 1914-ben pedig az Iparművészeti Múzeumban megrendezték az Országos Magyar Iparművészeti Társulat gyermekművészeti kiállítását.

Csók István Züzü-ciklusának képei végigvezetnek minket a gyermeki fejlődés különböző szakaszain, melyeket a festmények címei is tükröznek: Züzü első sétája (1910 körül), Züzü a gyerekkocsiban (1910 körül), Züzü a kakassal (1912), Züzü beteg (1914), Züzü a karácsonyfa alatt (1914) stb.
Ahogyan Züzü idősebb lett, az ábrázolások helyszíne is megváltozott: a festményeken a játékokkal, zongorával körülvett szobabelsők átalakultak különböző tájábrázolásokká (pl. Züzü az ablakban, 1918 körül). Ebben az időszakban készült a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményében található Züzü a kertben (1917 körül) című festmény is. A család 1917-ben költözött az első kerületi Hunfalvy-villába, melynek virágzó lugasában piros kockás kabátban, napernyővel, kezét egy padra támasztva a felhőtlen öröm megtestesítőjeként láttatja a művész Züzüt. A korábbiaktól eltérően Csók nem törekszik a környezet pontos ábrázolására, helyette expresszív színfoltokból építi fel azt. Ez a festmény idővel a Züzü-ciklus egyik legkedveltebb, legtöbb változatban elkészült darabjává vált.

Írta: Vincze Dóra

Irodalom:

Révész Emese: A Züzü-ciklus, in: Bálványok és démonok. Csók István (1865–1961) festészete, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2013 [2014], 319–330. o.

Berény Róbert művészi tanulmányait Budapesten kezdte 1904-ben, majd egy év múlva már Jean-Paul Laurens tanítványa lett a párizsi Julian Akadémián. Párizsi tartózkodása idején Cézanne és Matisse festészete hatott rá legerősebben. 1907-ben olaszországi tanulmányutat tett művésztársával, Pór Bertalannal. 1911-től mindketten a Nyolcak művészcsoport tagjai lettek. Berény művészeti érdeklődése szerteágazó volt: zenét tanult, kapcsolatban állt a Nyugat folyóirattal.

Az 1910-es években készült műveit a francia fauvizmus és a cezanne-i térszemlélet egyesítése jellemezte.

A gyűjteményben őrzött 1916-ban festett műve inkább a nagybányai festői hagyományokhoz kötődik. Erről tanúskodik az üde, friss, de realisztikus színhasználat, valamint a képkivágás keresett véletlenszerűsége. A budapesti Tabán, a „magyar Montmartre” szűk, kanyargó. csatornázatlan utcái, apró, szegények lakta házai számos festőnek adtak témát.

Az 1810. szeptember 5-én kezdődő nagy tűzvészben leégett szinte az egész városrész. Elérte az 1838-as nagy árvíz is.1875-ben az Ördög-árok öntött ki, majd 1876-ban újabb árvíz pusztította el a területet. A 19. századi katasztrófák után többször újjáépülő Tabán városépítészeti szempontból szinte semmit nem változott. Megmaradt igen festői, de egészségtelen, szegényes városrésznek. Bontását többször is eltervezték, végül az 1930-as években hajtották végre. Szerb Antal az 1935-ben megjelent Budapesti kalauz marslakók számára című könyvecskéjében már csak a városrész emlékét mutogathatta a képzeletbeli Idegennek:

„TABÁN. Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízből szomorú maradvány, emelkedik a fehérsas-téri polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.
Minden második ház nagyhírű régi vendéglő volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszázéves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn, közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre kezeírása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete. A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig egyetlen, az ember mindig most kezdődő szerelmek derengését görgette végig lejtős utcáin, olyan szerelmekét, amelyek reggel szoktak az ember eszébe jutni, az ágyban, amikor még sötét van és akkor nincs fürdő és borotva, ami lemosná az ember lelkéről azt az édes és álmosító gyantát, ami a szerelem. Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.”

A Tabán elragadó utcáit festményen, grafikán és fotón egyaránt megörökítették, sőt a bontást megelőzően művészek és fotósok dokumentálták a városrészt. A mellékelt 1933-as fotón egy festőt látunk a helyszínen dolgozni.

Berény 1916-ban készült képén a lejtős Kőműves utcára egy fa lépcsőkorlát mögül látunk le a Hullám utca sarkáról. A földszintes épületek napsütötte, világos fala előtt az úton egy kosarat cipelő, fekete ruhás öregasszony halad lefelé. A képkivágás és a lejtő különös arányokat hoz létre a képtéren belül. Az előtér korlátjához képest kicsi az asszony sziluettje. Balra a háttérben a Várhegyen megjelenő Királyi Palota és az előtér házacskáinak fordított arányai felnagyítják a téri távolságokat. Ez a nézőpont és képkivágás fotókon is megjelenik.

Írta: Simon Magdolna

Irodalom:

Az idézet forrása: Szerb Antal: Budapesti kalauz marslakók számára, Löbl Dávid és fia, Budapest, 1935, 15. o., https://mek.oszk.hu/01700/01717/html/

Róbert Berény (1887-1953): Tabán, 1916
oil, canvas, 90 x 60,5 cm

Róbert Berény started his arts studies in 1904, in Budapest and only a year later, he became a student of Jean Paul Lauren at the Julian Academy in Paris. During his stay in Paris, the works of Cézanne and Matisse had great influence on him. In 1907, he went on a study tour to Italy with a co-artist, Bertalan Pór. In 1911, both of them became members of the art group “The Eight”. Berény had broad-ranging artistic interests: he studied music and had ties with the literary periodical Nyugat (West).
His work made in the 1910s was characterised by a fusion of French fauvism and the space-perception of Cezanne. His piece in the collection, painted in 1916, however, mainly reflects the plein air traditions of the artists’ colony at Nagybánya. This is reflected in the blooming, fresh, but still realistic use of colours and the intentional accidentality of the image segment. The narrow, winding, unsewered streets and the small houses and poor residents of the district of Budapest called Tabán, “the Hungarian Montmarte”, were a popular topic with several painters.
During the great fire that started on the 5th of September 1810, almost the whole district burnt down. The area was once again devastated by the flood in 1838. In 1875, there came another flood, this time it was the so-called Ördög-árok that overflowed its banks, then, in 1876, another flood. The Tabán, rebuilt several times due to the catastrophes of the 19th century, remained nearly unchanged, if we consider urban planning. It remained as picturesque, unhealthy and poor as ever. There were a number of plans for it to be demolished, then, in the 1930s, it was finally brought down. The picturesque streets of Tabán were captured in paintings and graphics as well as in photos. Before the demolition, the district was documented by artists and photographers.
Written by Magdolna Simon