Az új eszmék és az iparosodás kora

Bezerédi Gyula először Alexy Károlynál, majd 1873-tól állami ösztöndíjjal a bécsi Akadémián tanult szobrászatot. Az 1880-as évektől haláláig számos szobrot készített magyarországi közterekre, középületekre. Legismertebb munkája az a négy allegorikus figura – a bányász, a fonónő, a marokszedő nő és a kereskedő alakjai –, melyeket az 1884-ben átadott Keleti pályaudvar főhomlokzatán, a bejárat oszlopai felett a csarnok üvegfala előtt helyeztek el. A figurák a nehézipart, a könnyűipart, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet testesítik meg, amelyek a vasút és a gazdasági élet különféle területei közötti kapcsolatokra utalnak. Bezerédi 1:2 léptékű gipszmodellje a Kereskedelem alakjához készült, és valószínűleg ez az egy maradt fenn a négy szoborhoz készített minták közül. Az erőteljes kontraposztban álló figura a korszakra jellemző ruházatot visel: mentét, paszománnyal díszített nadrágot, illetve bal vállán átvetve csatos köpenyt. Kezében kereskedelemre utaló attribútumokat tart: jobbjában erszényt, baljában pedig érmét. A kifinomult részletek a művész klasszikus akadémiai tanultságról árulkodnak.

A Keleti pályaudvar kialakítása a kiegyezés (1867) utáni vasúti fejlődés következtében valósult meg, amely a 19. század második felében számos iparág fellendülését eredményezte, köztük a Bezerédi által allegorikus alakok képében megszemélyesített könnyű- és nehézipart, illetve az élelmiszeriparhoz kapcsolódó gazdasági ágakat is. Az előállított termékek gyorsabb és egyszerűbb szállítása pedig a kereskedelemnek kedvezett. Az 1848-as és 49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a magyarországi vasutak építését a bécsi abszolutista kormány felügyelte. Ekkor a vasúthálózatok különböző magánvállalkozások kezében voltak, amelyek működését az állam kedvezményekkel segítette. A társaságok rivalizálása miatt azonban a vasútvonalak széttagolódtak, a fővároson belül felépített indóházak (állomásépületek) és a hozzájuk vezető sínpályák nem voltak összeköttetésben. Már 1868-ban megfogalmazódott az igény egy központi pályaudvar létrehozására. A magyar kormány 1867-ben felvásárolta a csődbe került Magyar Északi Vasutat, amelynek neve az épülő Zákány–Zágráb vonallal együtt Magyar Királyi Államvasutak lett, ez volt a MÁV jogelődje. A fővárosi központi pályaudvar helyszínéül az országgyűlés a Baross teret jelölte ki, a Központi (1892-től Keleti) pályaudvar építése 1881-ben kezdődött meg. Budapesten ekkor már átadták a Nyugati pályaudvart (1877), ám ez az Osztrák Államvasutak Tulajdonában állt. A Keleti pályaudvar állomásépületét Rochlitz Gyula, míg a csarnok acélszerkezetét Feketeházy János hídépítő mérnök tervezte. Az eklektikus stílusban épült pályaudvar díszítése fontos szerepet kapott. A korszak több neves művésze dolgozott az épület művészeti alkotásainak kivitelezésén, melyek témájukat tekintve mind a vasút történetéhez kapcsolódnak. Így a főhomlokzat két oldalán egy-egy fülkében helyet kapott James Watt (Stróbl Alajos) és George Stephenson (Vasadi Ferenc) szobra, valamint a homlokzat tetején a közlekedést jelképező szoborcsoport látható, melyet a Neptunusz és Vulkánusz, azaz a víz és a tűz istenei közül kiemelkedő nőalak, a gőz allegóriája testesít meg (Brestyánszky Béla). A pályaudvar épületének falfestményeit Lotz Károly és Than Mór készítették.

Írta: Oth Viktória

Irodalom:

Keleti pályaudvar homlokzati díszítő szobrai, in: Köztérkép,
https://www.kozterkep.hu/8727/keleti-palyaudvar-homlokzati-diszito-szobrai

Kubinszky Mihály: 125 éves a Keleti pályaudvar, in: Magyar Szemle, 2009. 18. évf., 1–12. szám, 141–146. o., http://www.magyarszemle.hu/cikk/20091204_125_eves_a_keleti_palyaudvar

Schmidt Anikó – Závoczki Adrienn: Vasútfejlesztés a kiegyezés után – a Keleti pályaudvar, in: Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám, 45–54. o.,
http://epa.oszk.hu/03000/03048/00007/pdf/EPA03048_leveltari_2017_3_045-054.pdf