Barta Lajos – Túlélési stratégiák
2019. május 30. – 2019. szeptember 22. | Oratórium
Kurátorok:
Árvai Mária, Leposa Zsóka, Ulrich Winkler
Grafikai tervezés:
Szmolka Zoltán
A fiatal korától kezdve európai horizonton tájékozódó szobrász, BARTA LAJOS (1899–1986) csak az 1940-es évek második felében talált rá saját művészi útjára, érett, absztrakt stílusára. Ekkor már közel ötvenéves volt, túlélte a munkaszolgálatot, a holokausztot, a második világháborút. Az Európai Iskola művészcsoport tagjaként, élettársával, Rozsda Endrével csak igen rövid ideig élvezhették a szabadság légkörét. Az absztrakció Magyarországon 1947-től a szocialista realizmus térnyerésével párhuzamosan kiszorult a hivatalos művészeti színtérről. Ahhoz, hogy megélhetését biztosítsa, Barta szocialista realista stílusú szobrokat készített hivatalos köztéri megrendelésekre, titokban pedig folytatta saját útját: absztrakt szoborterveket, formakísérleteket rajzolt. 1956 után enyhülés jelentkezett a magyar kultúrpolitikában, ez Barta néhány megvalósult, absztrakcióba hajló köztéri alkotásán is érezhető. Művészi kiteljesedésre Magyarországon azonban a hatvanas években sem volt lehetősége, ezért 1965-ben Kölnbe költözött. Élete utolsó húsz évében – amely az érett stílusban alkotó évek számát tekintve a művész aktív időszakának mintegy fele – a szabadság légkörében alkothatott, meg tudott élni művészetéből. Absztrakt formaelképzelései nagyméretű köztéri szobrokként öltöttek formát Németországban.
Barta Lajos
Cím nélkül („Tanzturnier”), 1948, papír, ceruza | Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
A kiállítás nem vállalkozik a teljes életmű bemutatására, hanem Barta művészeti stratégiái mentén a pálya csomópontjait, legfontosabb szakaszait tárja a látogatók elé. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy az adott történelmi szituációkban, meghatározott politikai/kultúrpolitikai viszonyok között Barta hogyan alkalmazkodott az elvárásokhoz, és mégis hogyan tudta megőrizni művészi hitelességét, autonómiáját. A művész rajzainak és szobrainak bemutatása mellett rávilágít a művek történelmi kontextusára, bepillantást enged művészet és hatalom kapcsolatának bonyolult kérdésébe. A kiállítás és a hozzá készülő katalógus azt is vizsgálja, hogy a heteronormatív társadalomba, ugyanakkor az absztrakt kísérleteket elfojtó művészeti világba, később egy teljesen idegen, választott hazába való beilleszkedési kísérletek milyen művészi stratégiákat hívtak életre Barta életművében.
A kiállításon a hazai köz- és magángyűjteményi anyag mellett számos olyan, németországi gyűjteményekből érkezett alkotást mutatunk be, amelyeket korábban nem láthatott a hazai nagyközönség.
A kiállítás és a kétnyelvű katalógus a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a kölni Martin-Lantzsch-Nötzel-Stiftung és a budapesti Goethe Intézet együttműködéseként valósul meg.
Barta Lajos
Erő, 1957, bronz | Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Barta Lajos
Önarckép 1923-ból, 1923, papír, ceruza, szén | Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
BARTA LAJOS (1899–1986)
1915–1917
A budapesti Iparművészeti Iskola növendéke, később Telcs Ede magántanítványa.
1919–1927
Tanuló- és vándorévek Romániában, Szlovákiában, Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban. Neoklasszicista stílusban dolgozik.
1932
Találkozik a nála tizennégy évvel fiatalabb festővel, Rozsda Endrével, az ismeretségből húsz évig tartó élettársi kapcsolat lesz.
1938–1943
Rozsdával közös műtermet bérelnek Párizsban.
Fogékonyságot mutat az aktuális szürrealista irányzatok, valamint az Abstraction-Création csoport eszméi iránt.
A zsidóüldözés miatt 1943-ban Rozsda Endrével visszatérnek Budapestre.
Művészeti áttörés, az absztrakt stílus kezdetei.
1944/45
Üldözöttként bujkál.
1945–1949
Barta az Európai Iskola alapító tagja, hamarosan a magyarországi absztrakció egyik vezető alakjává válik.
Megtalálja saját egyéni művészi stílusát.
A Magyar Népköztársaság kultúrpolitikája nemkívánatossá nyilvánítja az absztrakt művészetet.
1950–1956
Barta szobrászként meghajlik a szocialista realizmus elvárásai előtt.
Rajzolóként ellenáll, és belső emigrációba vonul.
1956–1965
A Formalista Művészek Csoportjának alapító tagja.
Sokoldalú absztrakt alkotói tevékenységének kibontakozása.
Bartának négy absztrakt köztéri szobra születik Magyarországon.
1962/63
Nyugat-európai tanulmányút.
Találkozik Henry Moore és Kenneth Armitage szobrászokkal.
A Pár című terrakotta szobor a Centre Pompidouba kerül.
Visszatérése után a Magyar Nemzeti Galéria megvásárolja Tavasz című szobrát.
1964
A szaporodó korlátozások és egy kiállítás kapcsán íródott megsemmisítő kritika lerombolják Barta abbéli reményeit, hogy művészetét elismerjék saját hazájában.
1965–1967
Barta végleg elhagyja a Magyar Népköztársaságot, és nem sokkal ezután német állampolgárságért folyamodik.
A Künstlerbahnhof Rolandseck lesz lakó- és munkahelye.
Első németországi kiállítása a Galerie Próban.
Kölnbe költözik, saját műterembe.
1970
Egyéni kiállítása nyílik a Bonni Városi Múzeumban.
A következő évben a Hajladozó az első bronzba öntött köztéri szobra.
1971–1974
Barta évekig egy második műtermet tart fenn Párizsban, ottani magán portrémegbízásokat teljesít.
Életművének nagy részét először önteti bronzba.
1978–1986
Hat pályázaton is első díjat nyer, így további köztéri alkotások születhetnek. Ezek a nagyméretű szobrok képviselik művészi hagyatékát a Rajna-vidéken.