A BTM/Fővárosi Képtár mintegy tízezer lapot őrző Metszettára 1967 óta a Budavári Palota „E” épületében található.
A Budapesti Történeti Múzeum ekkor foglalta el a Palota déli szárnyában kialakított tereket, melyekbe a Kiscelli Múzeumban őrzött fővárosi gyűjtemények közül – jó néhány koncepcióváltás után – végül a Metszettár és a papírrestaurátorműhely költözhetett. A Fővárosi Képtár és az újkori várostörténeti gyűjtemények Kiscellben maradtak. A Metszettár szakszerűen kialakított grafikai tárlórendszere a BTM belső tereit tervező Németh István alkotása, akit ezért a munkájáért 1968-ban Munkácsy Mihály díjjal jutalmaztak.
A gyűjtemény, a Fővárosi Képtár rajz és vízfestménytárának társgyűjteményeként, Budapest topográfiájának, területváltozásának, külső arculatának grafikai ábrázolásait és a főváros történetében jelentős szerepet vitt személyek portréit őrzi a XV. századtól a XX. század közepéig. Megalapozását azoknak a XIX. század végi műgyűjtőknek és antikváriusoknak köszönhetjük, akik budapestiensiana anyagaikat ebben a korszakban a főváros múzeumának rendelkezésére bocsátották.
Mindenekelőtt az olasz származású vízmérnök, kartográfus, amatőr régész és műgyűjtő Lanfranconi Grazioso Eneának, aki az 1885-ös Országos Kiállításon bemutatott és oklevéllel jutalmazott régi könyv és látképgyűjteményének 332 darabból álló, budapesti tárgyú részlegét 1887-ban a fővárosnak ajándékozta. Az adomány túlnyomó része metszet volt – köztük Wolgemut 1493-as fametszete Schedel Világkrónikájából, Sibmacher, Zimmermann, Merian, Nyport vedutái, valamint a Buda 1686-os visszafoglalásának idejéből származó ostromképek, többek között Hallart, Hooghe és ifjabb Merian lapjai. A Metszettár olyan látképeket köszönhet továbbá Lanfranconinak, mint Tischler igen ritka rézkarca, amely a magyar korona Bécsből Budára érkezését ábrázolja 1790-ben, valamint Kunike litográfiai Jacob Alt nyomán, Vasquez látképekkel keretelt térképsorozata, Kuwasseg aquatintái, Rudolf Alt 1845-ös sorozata.
Toldy László főlevéltárnok az 1890-es években több tucat műtárgyat ajándékozott a fővárosnak, köztük egy 1740-es budai látképet, Joseph Trentsensky 1838-as árvízkép sorozatát és a Franz Ambros Dietell bécsi rézmetsző által 1730-ban készített, a budavári Szentháromságoszlopot ábrázoló metszet rézlemezeit.
A XX. század első éveiben is jelentős volt a műtárgy-gyarapodás.
1900-ban, Barabás Miklós halálának évében a főváros megvásárolta a művész leányától, Szegedi Maszák Hugóné Barabás Ilonától a hagyaték budapesti tárgyú lapjait.
1907-ben vette meg a múzeum Weiszberger Miklós több száz lapból álló gyűjteményét, mellyel a Metszettárba került az első jelentős arckép kollekció, valamint néhány pest-budai látképet ábrázoló kottacímlap és Domenico Fontana és Elias Nessethaler 1686-os rézmetszésű ostromképe.
Vajda Adolf műgyűjtő több mint 400 lapja, köztük Anton Erhard Martinelli pesti Invalidusházának Salomon Kleiner által rézbe metszett tervrajza 1908-ban került a múzeum tulajdonába.
Ezekben az években adományok is szép számmal érkeztek, többek közt Réthy László numizmatikustól, Schöpflin Aladártól és Kuzsinszky Bálinttól.
1912-ben a neves operaénekes, Stéger Ferenc hagyatékából megvásárolt több tucat tárgy közül a Metszettárat gyarapította a reformkori színészek kiemelkedő jelentőségű portrégyűjteménye.
A korszak jelentős budapesti antikváriusaival – így Ranschburg Gusztávval, Müller Adolffal és Stemmer Ödönnel, majd a második világháború után például Langer Mórral ápolt több évtizedes szakmai kapcsolatnak köszönhetően a budapesti vonatkozású metszetek nagy számban kerültek a gyűjteménybe a továbbiakban is.
Az anyag az 1941-től a múzeumot igazgató, és az ostrom idejére családjával Kiscellbe költöző Schoen Arnold jóvoltából vészelte át a háborút.
A második világháború utáni átszervezések nyomán 1948-ban a Fővárosi Könyvtártól több száz aprónyomtatvány és mintegy 700 metszet került hozzánk, s így ma a Metszettár őrzi például Binder János Fülöp Batthyány Tivadar gőzhajójának pozsonyi bemutatását ábrázoló 1802-es rézmetszetét vagy az Alt – Kunike sorozat lapjait.
A gyűjtemény kurátora 1941 és 1976 között Seenger Ervin volt, akinek legnagyobb jelentőségű, egész munkásságát végigkísérő, s haláláig kiadatlan vállalkozása volt az itt, és más közgyűjteményekben őrzött, 1800 és 1870 között keletkezett budapesti városképek korpusza. Művét Rózsa György és a Fővárosi Képtár munkatársai sajtó alá rendezték, digitális közzététele rövidesen várható. A munka a Budapestre vonatkozó forrásanyag ikonográfiai feldolgozásának második kötete, az első, amely Budapest régi látképei címmel 1963-ban jelent meg az Akadémiai Kiadónál, Rózsa György műve.
