Megyik János művészete a független, szubjektív, költői geometrián alapul, szokás a neoavantgárdhoz, konstruktivista törekvésekhez kapcsolni. Alkotásai a térbeliségnek olyan problémáit vetik fel, amelyek a festészet, a szobrászat és az építészet területén egyaránt megjelennek, ezek határterületein alkot.

A csehszlovákiai Rév-Komáromban tanult festészetet gyerekként Harmos Károlytól, majd Budapesten a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba járt. 1956­-ban, tizennyolc évesen hagyta el Magyarországot, a bécsi Képzőművészeti Akadémián fejezte be festészeti tanulmányait. Több mint negyven évig főként Ausztriában, Bécsben élt, mintegy tíz éven keresztül formatervezéssel, designnal is foglalkozott.

Alapvetően festői probléma, a tér és a látás viszonya határozza meg műfaji tekintetben változatos munkásságát. Az 1960-as évektől a táblaképnek, mint térbeli tárgynak a szerkezetével, annak modellezésével foglalkozott, a látásról gondolkodva, a perspektíva felől közelítve meg a táblaképet, mint háromdimenziós tárgyat. A táblaképet Megyik a projektív geometria segítségével térbeli konstrukcióként értelmezi, mint a látás és a térbeli viszonyok által egy előre meghatározott felületet. Munkáiban a háromdimenziós teret pálcikákból vagy gerendákból építette fel a perspektíva szerkesztésekor használt vetítősugarakat tárgyi természetű konstrukcióként kezelve. A térben létező láthatót mintegy letapogatva, a szem mozgását követve rögzíti a vetítő és enyészvonalakat, a térben rögzítve egy formát. Ha úgy tetszik, a síkon keresztül a térről beszél, vagy éppenséggel fordítva. Fontos tisztázni, hogy művészetről és nem tudományos szerkesztésről van szó. Megyik intuitív módon komponál, szerkezetei azon a ponton, ahol alkotójuk egyensúlyt talál és megállítja növekedésüket, megszilárdulnak. Konstrukciói egyszerre esetlegesek, ötletszerűek és véglegesek.

A hetvenes évek végétől számos esetben használt alkotásaihoz középkori építészeti alaprajzokat, például a firenzei Santa Maria Novella templomét. Ezekben az esetekben az építészeti alaprajz képként is működött. A rászerkesztett háromdimenziós, modellszerű konstrukció viszont építészetnek is tekinthető. 1977-ben pedig elkezdett fakonstrukcióiról fotogramokat készíteni, készült ilyen a Santa Maria Novelláról is, majd az is előfordult, hogy fotogramjai alapján hozott létre újabb fapálca konstrukciókat. A vetített kép, a vetítési sugarak és a sík egyenrangúak művészetében. Szabadon közlekedik a kettő és a három dimenzió között. A projektív geometriára épülő munkáit Bécsben és Budapesten a Műcsarnokban mutatta be 1988-ban (Fakonstrukciók, fotogramok, rajzok).

Thorax című fotogramja egy háromdimenziós fakonstrukciónak a fény által a síkra, fényérzékeny papírra vetített képe. Maga a latin szó, thorax, mellkast, bordaszerkezetet jelent, de utalhat az ízeltlábúak testének középső részére is. A hegyes szögű, törékeny, elvont, monokróm pálcakonstrukció mindkettőt eszünkbe juttathatja, hiszen térbeli vázuk némileg hasonló. A felületi forma, a test a pálcaszerkezetben nem jelenik meg, mégis jelen van. A fotogram esetlegességével, az elmozdulásokkal, az életlen kontúrokkal, foltokkal érzékibbnek, elevenebbnek hat, mintha életre kelne a merev fakonstrukció.

Írta: Zsemberyné Árvai Mária

Forrás: Andrási Gábor: Miradouro, in: Beszélő online http://beszelo.c3.hu/cikkek/miradouro
A forma újragondolása, Megyik Jánossal beszélget Sz. Szilágyi Gábor, in: Balkon online http://www.balkon.hu/archiv/balkon04_09/01megyik.html
Forgács Éva: A forma logikája (Megyik János műveiről), in: Jelenkor 1989 július–augusztus, 739–740.
Rényi András: A mélység síkjai. Megyik János akadémiai székfoglaló kiállítása a Raiffeisen Galériában, 2008, in Revizor online: https://revizoronline.com/hu/cikk/340/megyik-janos-akademiai-szekfoglalo-kiallitasa-a-raiffeisen-galeriaban/

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence